Azt gondolom időnként mindannyiunkat összekavarnak azok a képzettársítások, amelyek a személyes vezetés élményéhez olyan statikus elemeket rendelnek hozzá, amelyek hosszabb távon megfojtják a személyességet. Elég csak meghallanunk a "parancsolat" szót, és elménk horizontján máris megjelennek azok a képek, amelyek leginkább az Ószövetsége parancsolat-rendszeréhez kötözik figyelmünket. Ez pedig kiváló lehetőséget biztosít az ördög számára lelkiismeretünk megerőtlenítésére, kedvünk és bizalmunk hanyatlására, és mindeféle haszontalan önvádra, rosszabb esetben a vádaskodás kiterjesztésére testvéreink irányába – és mindez éppen az a céltévesztés, amitől pedig oly sok helyen óvni kíván bennünket az Ige. Az elbizonytalanodás pillanataiban jutnak eszünkbe az ehhez hasonló Ígék:
János 14:15 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat.
János 15:10 Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben.
I.János 2:3-4 És abból tudjuk meg, hogy megismertük őt, hogy megtartjuk a parancsolatait. Aki ezt mondja: „Ismerem őt”, de nem tartja meg a parancsolatait, az hazug, és nincs meg abban az igazság.
Azok, akik amúgy is hajlanak a törvény krisztianizálására bizonyítékot látnak ezekben arra vonatkozóan, hogy igenis a régi módszer helyesebb alkalmazása, amelyhez – ó, de jó!!! – ezúttal, már Krisztus ad erőt – a célravezető módszer az Üdvösség eléréséhez, míg mások, akik a kegyelem-tanítást szívták magukba gyerekkoruk óta, szívesen fókuszálnak csaupán arra az egy új szövetségi "parancsra", amely a szeretet. Lehet-e egyáltalán közelebb jutni az eredeti gondolathoz?...
Create your
podcast in
minutes
It is Free