Beköszöntött az őszi szünet, a gyerekek lazíthatnak egy kicsit. Rájuk is fér, hiszen már egészen kicsi koruktól az iskolából különórákra rohannak, a tétlenkedésre nem sok idejük jut. A stúdió vendége Petrus Márta coach, blogger, író, aki épp az előbbi jelenségről közölt a minap egy posztot, de ha már itt lesz, megkérdezzük arról is, hogyan, mivel érdemes eltölteni az őszi szünetet, hogy ők a 6 gyerekkel hogyan halloweenoznak, illetve hogy lehet-e vagy kell-e a gyerekkel a halálról beszélgetni, például most, hogy közeledik halottak napja is.
Aztán ellátogatunk a legutóbbi szenior akadémiára, ahol a memóriájukat tréningezték az idősek. Janzsóné Bolyóczki Éva memóriatréner mutatott gyakorlatokat a memória javítására, akivel kollégánk beszélgetett a memóriatréning után.
Végül a Levegő Munkacsoportot kérdezzük az avarégetésről, és annak hatásairól, nemcsak a környezetre, de az emberi szervezetre vagy épp egészségre is.
A család az család - interjú Fannival és Pál Mártonnal (Köztünk marad - 2021. január 5.)
Best of 2020 (Köztünk marad - 2020. december 29.)
Karácsonyi különkiadás (Köztünk marad - 2020. december 22.)
Erőszak a négy fal között: egy kampány és egy túlélő (Köztünk marad - 2020. december 15.)
Erőszak a négy fal között - a lelki tényező (Köztünk marad - 2020. december 8.)
Erőszak a négy fal között - továbbra is csak a civilekre számíthatunk? (Köztünk marad - 2020. december 1.)
Köztünk marad - 2020. november 24.
Köztünk marad - 2020. november 17.
Köztünk marad - 2020. november 10.
Köztünk marad - 2020. november 3.
Köztünk marad - 2020. október 27.
Köztünk marad - 2020. október 20.
Köztünk marad - 2020. október 13.
Köztünk marad - 2020. október 6.
Köztünk marad - 2020. szeptember 29.
Köztünk marad - 2020. szeptember 22.
Köztünk marad - 2020. szeptember 15.
Köztünk marad - 2020. szeptember 8.
Köztünk marad - 2020. szeptember 1.
Köztünk marad - 2020. augusztus 25.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL