A mai Köztünk maradban megismerkedhetnek azzal a családdal, ahova elsőként érkezett meg a gólya Érden 2020-ban. Meglátogattuk ugyanis Szabó Kende Konstantint, avagy Koni babát, ahogy szülei hívják az újszülöttet, aki január 1-jén fél12-kor látta meg a napvilágot.
Aztán beszélgetünk a klímavészhelyzetről, aminek létét az Európai Unió után a főváros és Érd közgyűlése is kihirdette, de Magyarország Kormánya ezt még nem tette meg. Miért lenne mégis ez fontos? – erről beszélgetünk majd a Greepeace szakemberével, illetve Tetlák Örs alpolgármestert is megkérdezzük, hogy a szavakat milyen tettek fogják követni ezen a téren.
Végül megismerkedhetnek a #nemluxustáska kampánnyal, amelynek célja, hogy alapvető női higiéniás termékeket biztosítsanak a rászoruló nők számára.
A család az család - interjú Fannival és Pál Mártonnal (Köztünk marad - 2021. január 5.)
Best of 2020 (Köztünk marad - 2020. december 29.)
Karácsonyi különkiadás (Köztünk marad - 2020. december 22.)
Erőszak a négy fal között: egy kampány és egy túlélő (Köztünk marad - 2020. december 15.)
Erőszak a négy fal között - a lelki tényező (Köztünk marad - 2020. december 8.)
Erőszak a négy fal között - továbbra is csak a civilekre számíthatunk? (Köztünk marad - 2020. december 1.)
Köztünk marad - 2020. november 24.
Köztünk marad - 2020. november 17.
Köztünk marad - 2020. november 10.
Köztünk marad - 2020. november 3.
Köztünk marad - 2020. október 27.
Köztünk marad - 2020. október 20.
Köztünk marad - 2020. október 13.
Köztünk marad - 2020. október 6.
Köztünk marad - 2020. szeptember 29.
Köztünk marad - 2020. szeptember 22.
Köztünk marad - 2020. szeptember 15.
Köztünk marad - 2020. szeptember 8.
Köztünk marad - 2020. szeptember 1.
Köztünk marad - 2020. augusztus 25.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL