Ma Köztünk marad, hogy szülők iskolája indult az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az első foglalkozás témája az iskolakezdés volt. Ezzel kapcsolatban ad majd tanácsot Varga Lászlóné Géczi Barbara, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Érdi Tagintézményének vezető helyettese az Érd FM 101.3 hallgatóinak is.
Aztán egy jövő heti programot ajánlunk a figyelmükbe. November 20-án van a gyermekjogok világnapja. Ebből az alkalomból egy egész napos előadássorozattal készül az UNICEF Magyarország. Hogy pontosan milyen témákban, arról kérdezzük majd a szervezet kommunikációs szakértőjét, Kordos Szabolcsot.
Aztán egy érdi programot is ajánlunk, aminek a segítségével mindenki saját kezűleg készíthet szeretteinek karácsonyi ajándékot. A Parkvárosi Közösségi Házban ugyanis december 7-én karácsonyi ajándékgyár lesz.
Végül egy sokakat érintő, mégis érzékeny témára evezünk. A pánikbetegségről lesz szó, illetve egy nőről, aki nemcsak ezt, de ezzel együtt még egy tucat más nagyon kemény harcot vívott meg, és került ki mindből megerősödve, győztesen, Azóta másoknak segít, hogy ők is szembeszálljanak a betegséggel és a nehézségekkel. Tamás Rita, a Ne pánikolj, sportolj! című könyv szerzőjével beszélgetünk majd.
A család az család - interjú Fannival és Pál Mártonnal (Köztünk marad - 2021. január 5.)
Best of 2020 (Köztünk marad - 2020. december 29.)
Karácsonyi különkiadás (Köztünk marad - 2020. december 22.)
Erőszak a négy fal között: egy kampány és egy túlélő (Köztünk marad - 2020. december 15.)
Erőszak a négy fal között - a lelki tényező (Köztünk marad - 2020. december 8.)
Erőszak a négy fal között - továbbra is csak a civilekre számíthatunk? (Köztünk marad - 2020. december 1.)
Köztünk marad - 2020. november 24.
Köztünk marad - 2020. november 17.
Köztünk marad - 2020. november 10.
Köztünk marad - 2020. november 3.
Köztünk marad - 2020. október 27.
Köztünk marad - 2020. október 20.
Köztünk marad - 2020. október 13.
Köztünk marad - 2020. október 6.
Köztünk marad - 2020. szeptember 29.
Köztünk marad - 2020. szeptember 22.
Köztünk marad - 2020. szeptember 15.
Köztünk marad - 2020. szeptember 8.
Köztünk marad - 2020. szeptember 1.
Köztünk marad - 2020. augusztus 25.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL