Nyáron indul a esküvő szezon. Ilyenkor sűrűbbek a péntekek és a szombatok az evangélikus templomokban is. Talán ebben az esztendőben mi is részt veszünk egy két esküvőn és lagzin, amelyre barátaink, rokonaink hívtak meg.
Amikor Jézusról gondolkodunk, akkor ritkán gondolunk bele abba, hogy ő teljesen ember is volt nem csak Isten. És bizony neki is voltak barátai, rokonai, akikkel szívesen együtt töltötte az idejét, vagy éppen szívesen együtt ünnepelt, mulatott. Olyannyira így volt ez, hogy az első csodáját - a víz borrá változtatását - is egy lakodalmon tette meg.
Azonban nagyot tévednénk akkor, ha János evangélista tudósítását csupán úgy néznénk, mint egy esküvői videót, mert az átváltoztatásnál sokkal, de sokkal fontosabb, lényegesebb és mélyebb üzeneteket találunk a kánai menyegző történetében.
Az eredeti YouTube videó linkje: https://youtu.be/U99ozPR_DKI
Helyreigazítások:
1. Van egy pont, amikor Jézus hét csodájára úgy hivatkozok, mint gyógyítástörténetekre. De nem mind volt az. Nyelvbotlás volt.
2. "Kapernaumi százados": Több evangéliumban is szerepel a történet egy kapernaumi ember szolgájának a meggyógyításáról. János evangéliumában azonban nem "százados"-ként, hanem "tisztviselőként", "hivatalnokként" hivatkoznak rá. De a lényeg ugyanaz.
3. Azt mondtam véletlenül, hogy Jézus Názáretben született. Nyilvánvalóan nem, mert Betlehemben született, és Názáretben nőtt fel. Nyelvbotlás volt.
Hivatkozott adások és lejátszási listák:
A teremtésről https://www.youtube.com/watch?v=OtBzKd0vbgc&list=PLuhJ6pNrVRjOuF1qK_jPBgCSiL8VzoKFS&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Vízkeresztről: https://www.youtube.com/watch?v=iaWSO0DSHLE&t=20s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Hova ment Jézus a feltámadása után? | A mennybemenetel
Hova tovább egyház? - Zsoltárok 142,8 (prédikáció)
Ne szaporítsd a zajt! - Jn 8,26 (prédikáció)
Beszéljünk egy kicsit a KEGYELEMRŐL! | Mit jelent a valódi kegyelem?
A te történeted - 2Móz 13,8 és Apcsel 28,31 (prédikáció)
Van-e értelme beszélgetni a 21. században? Úgysem értjük meg egymást? | reakcióadás
Beszélgetés a fundamentalizmus mai jelenlétéről, relevanciájáról - pódiumbeszélgetés
Gondolatok fundamentalizmusról, teológiáról, politikáról, világról és egyházról (pódiumbeszélgetés részlet)
Miért halt meg Jézus? Miért volt szükség a keresztre? | A Nagypéntek teológiája
Isten-ember hely - 2Móz 31,6 (prédikáció)
Jónás egy kisebb vagyont fizetett, hogy ne kelljen azt tennie, amire az Isten elhívta (Jón1 - bibliatanulmány előadás)
Hibázni szabad! - Lk 24,47 (prédikáció)
Teológia és politika? Együtt? - audió verzió
Az Isten kígyója - 2Móz 4,1-5 (prédikáció, 2024.02.07.)
Krisztus hordoz téged! - 2Kor 12,1-10 (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2024.02.04.)
Nem maradsz le az áldásról! - Mk 4,35-41 (prédikáció, 2024.01.17.)
Jézus a szegényekkel van? | Milyen evangéliumra van szükség a 21. században? - Lk 4,18-19
Mikor, hol, hogyan született Jézus? (előadás)
Miért van szüksége Európának Jézusra? | Mit ad Jézus születése a társadalomnak? (audió verzió)
Álomban üzen az Isten? | Egy (nem) karácsonyi történet - Mt 1,20 (audió verzió)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM