Jótám élettörténetére mind a II. Királyok 15., mind pedig II. Krónika 27. csak néhány verset szán. Ezeknek is kb. a fele a konkrét életrajzi adatokkal foglalkozik. Tényleges cselekedeteiről alig 3-4 versszak szól. Elég lehet ez egy életút felvázolásához? Emberi logikánk szerint aligha..., pedig ebben a néhány versben benne van mindaz, ami figyelmünket azokra a mozzanatokra fókuszálja, amire a Szentlélek éppen az ő története kapcsán akar tanítani bennünket. Ha több lenne leírva, valószínűleg szétszóródna a figyelmünk és nem kerülnének homlokterünkbe a legfontosabb jellemzők.
A feljegyzett néhány vers szerint Jótám „Kedves dolgot cselekedett az ÚR előtt. Úgy cselekedett, ahogy apja, Uzzijjá is, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is vétkezett.”
Feltűnő lehet, hogy a történet egyedül a MOTIVÁCIÓ tekintetében hallgat. Tudunk a cselekedetek tényéről, és arról is, hogy ezek kedvesek voltak az ÚR szemében, de nem kapunk híradást a király szívének valódi állapotáról. Felőle nem hangzik el hogy „teljes szívvel kereste az Urat”.
A hallgatás érthetően felvet egy általános kérdést, ami egyben a mi korunk kérdése is: A helyes cselekedetek mögött mi áll? Párhuzamba állítható e a „helyes, azaz jó” cselekedet az őszinte, odaadó szívvel? Szolgálatunknak vajon mekkora hányada mögött áll Isten valódi szeretete, és mekkora lehet az a rész, amelyet a félelem, a megszokás, a tradíció stb – sőt: a törvény igazgat?
Döntéseink (Egy születésnap margójára) – Szabó Zoltán
A "jó emberek" megnyerése (Szabó Péter)
"Csendesedjetek el" –Nagy a zaj! (Juhász István)
Döntéshelyzetben: Testi vágyból, avagy Lélekből? (Szabó Zoltán)
A halált hozó hazugság – képzelt igazságunk verme (Szabó Zoltán)
A szolgálat, mint gyógymód – A depresszióból kivezető út lépései (Szabó Zoltán)
”Távozz tőlem, mert én bűnös ember vagyok!” (Juhász István)
”Megpróbál, de be is kötöz” – Újév kezdetén (Szabó Zoltán)
A bennünket megraboló világ (Juhász István)
”Fogadjátok be egymást [...] az Isten dicsőségére! (Szabó Zoltán)
”A ti utaitok nem az én utaim...” (Szabó Zoltán)
”Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Juhász István)
Józanság, kontra érzelmek – helyzetértékeléseink megbízhatósága... (Szabó Zoltán)
”Tusakodjatok a hitért...” – Júdás levele (Juhász István)
Alkalmazkodás, vagy megfelelési kényszer (Szabó Zoltán)
”Senki titeket el ne ítéljen...” (Juhász István)
A bosszúságtól az árulásig vezető út – A szemrehányás lélektana (Szabó Zoltán)
Előítélet, személyválogatás és ítélkezés (Szabó Zoltán)
”Mert tetszett az Atyának, hogy (Jézusban) lakozzék az egész teljesség” (Juhász István)
Kérj, keress, kiálts! (Szabó Zoltán)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)