textus: 2Korinthus 5,1-10
“1 Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. 2 Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, 3 ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. 4 Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. 5 Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk. 6 Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; 7 mert hitben járunk, nem látásban. 8 De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. 9 Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. 10 Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.”
Hova ment Jézus a feltámadása után? | A mennybemenetel
Hova tovább egyház? - Zsoltárok 142,8 (prédikáció)
Ne szaporítsd a zajt! - Jn 8,26 (prédikáció)
Beszéljünk egy kicsit a KEGYELEMRŐL! | Mit jelent a valódi kegyelem?
A te történeted - 2Móz 13,8 és Apcsel 28,31 (prédikáció)
Van-e értelme beszélgetni a 21. században? Úgysem értjük meg egymást? | reakcióadás
Beszélgetés a fundamentalizmus mai jelenlétéről, relevanciájáról - pódiumbeszélgetés
Gondolatok fundamentalizmusról, teológiáról, politikáról, világról és egyházról (pódiumbeszélgetés részlet)
Miért halt meg Jézus? Miért volt szükség a keresztre? | A Nagypéntek teológiája
Isten-ember hely - 2Móz 31,6 (prédikáció)
Jónás egy kisebb vagyont fizetett, hogy ne kelljen azt tennie, amire az Isten elhívta (Jón1 - bibliatanulmány előadás)
Hibázni szabad! - Lk 24,47 (prédikáció)
Teológia és politika? Együtt? - audió verzió
Az Isten kígyója - 2Móz 4,1-5 (prédikáció, 2024.02.07.)
Krisztus hordoz téged! - 2Kor 12,1-10 (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2024.02.04.)
Nem maradsz le az áldásról! - Mk 4,35-41 (prédikáció, 2024.01.17.)
Jézus a szegényekkel van? | Milyen evangéliumra van szükség a 21. században? - Lk 4,18-19
Mikor, hol, hogyan született Jézus? (előadás)
Miért van szüksége Európának Jézusra? | Mit ad Jézus születése a társadalomnak? (audió verzió)
Álomban üzen az Isten? | Egy (nem) karácsonyi történet - Mt 1,20 (audió verzió)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM