textus: 2Királyok 5,1-15
„1 Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. 2 Egyszer kivonult néhány arám rablócsapat, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének lett a szolgálóleánya. 3 Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából. 4 Naamán erre ura elé járult, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány. 5 Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg küldök egy levelet Izráel királyának. El is ment Naamán, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. 6 Átadta Izráel királyának a levelet is, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! 7 Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek meg, lássátok be, hogy csak ürügyet keres ellenem!
8 Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek! 9 Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. 10 Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! 11 Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból. 12 Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, az Abáná és a Parpar Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan távozott. 13 Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagy dolgot parancsolt volna, azt megtennéd, ugye? Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. 14 Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akár egy újszülött gyermeké.
15 Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben.”
Hova ment Jézus a feltámadása után? | A mennybemenetel
Hova tovább egyház? - Zsoltárok 142,8 (prédikáció)
Ne szaporítsd a zajt! - Jn 8,26 (prédikáció)
Beszéljünk egy kicsit a KEGYELEMRŐL! | Mit jelent a valódi kegyelem?
A te történeted - 2Móz 13,8 és Apcsel 28,31 (prédikáció)
Van-e értelme beszélgetni a 21. században? Úgysem értjük meg egymást? | reakcióadás
Beszélgetés a fundamentalizmus mai jelenlétéről, relevanciájáról - pódiumbeszélgetés
Gondolatok fundamentalizmusról, teológiáról, politikáról, világról és egyházról (pódiumbeszélgetés részlet)
Miért halt meg Jézus? Miért volt szükség a keresztre? | A Nagypéntek teológiája
Isten-ember hely - 2Móz 31,6 (prédikáció)
Jónás egy kisebb vagyont fizetett, hogy ne kelljen azt tennie, amire az Isten elhívta (Jón1 - bibliatanulmány előadás)
Hibázni szabad! - Lk 24,47 (prédikáció)
Teológia és politika? Együtt? - audió verzió
Az Isten kígyója - 2Móz 4,1-5 (prédikáció, 2024.02.07.)
Krisztus hordoz téged! - 2Kor 12,1-10 (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2024.02.04.)
Nem maradsz le az áldásról! - Mk 4,35-41 (prédikáció, 2024.01.17.)
Jézus a szegényekkel van? | Milyen evangéliumra van szükség a 21. században? - Lk 4,18-19
Mikor, hol, hogyan született Jézus? (előadás)
Miért van szüksége Európának Jézusra? | Mit ad Jézus születése a társadalomnak? (audió verzió)
Álomban üzen az Isten? | Egy (nem) karácsonyi történet - Mt 1,20 (audió verzió)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM