Jól ismert zsoltár a 127. Dávid szerint: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába korán fölkelnetek, későn feküdnötök.."
Július 23-án új helyen, az óbudai Don Bosco Közösségi házban kezdtük meg a vasárnapi alkalmak megtartását. Don Bosco (1815-1888) híressé vált jelmondata szerint: "A segítség a magasból jön. Az elérésére lentről kell törekedni." Egyenlő lenne ez a hitvallás a világban elterjedt "segíts magadon, az Isten is megsegít" jelmondattal? Nem, nem és nem. Ám ettől függetlenül a Biblia is tanítja, hogy az Istenben bízás nem jár együtt a teljes passzivitással. A zsoltár szerint nem a tevékenység a "hasztalan". A gond sokkal inkább abból fakad, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az Istennel való valós közösség nélkül vakvágányra futnak az ötleteink: cél-orientáltakká, teljesítményfüggőkké válunk. A "hiába" szó azt jelzi, hogy nincs kapcsolat, nincs kohézió a két mellékmondat között!
Döntéseink (Egy születésnap margójára) – Szabó Zoltán
A "jó emberek" megnyerése (Szabó Péter)
"Csendesedjetek el" –Nagy a zaj! (Juhász István)
Döntéshelyzetben: Testi vágyból, avagy Lélekből? (Szabó Zoltán)
A halált hozó hazugság – képzelt igazságunk verme (Szabó Zoltán)
A szolgálat, mint gyógymód – A depresszióból kivezető út lépései (Szabó Zoltán)
”Távozz tőlem, mert én bűnös ember vagyok!” (Juhász István)
”Megpróbál, de be is kötöz” – Újév kezdetén (Szabó Zoltán)
A bennünket megraboló világ (Juhász István)
”Fogadjátok be egymást [...] az Isten dicsőségére! (Szabó Zoltán)
”A ti utaitok nem az én utaim...” (Szabó Zoltán)
”Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Juhász István)
Józanság, kontra érzelmek – helyzetértékeléseink megbízhatósága... (Szabó Zoltán)
”Tusakodjatok a hitért...” – Júdás levele (Juhász István)
Alkalmazkodás, vagy megfelelési kényszer (Szabó Zoltán)
”Senki titeket el ne ítéljen...” (Juhász István)
A bosszúságtól az árulásig vezető út – A szemrehányás lélektana (Szabó Zoltán)
Előítélet, személyválogatás és ítélkezés (Szabó Zoltán)
”Mert tetszett az Atyának, hogy (Jézusban) lakozzék az egész teljesség” (Juhász István)
Kérj, keress, kiálts! (Szabó Zoltán)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)