Kevés dolog köt össze bennünket, magyarokat. Úgy értem mindannyiunkat. Nemzetünk és társadalmunk patológiás állapota, olyan közhelyes, de sokszor mégis érthetetlen fogalom mögé rejtőzik, mint például "lövészárok", "kultúrharc", "fragmentálódás", "társadalmi olló", stb.
Ebben a helyzetben, ezekre a közhelyekre, szent grál híján, csak közhelyes (de igaz) válasz kínálkozik: azt kell keresni, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt.
Éppen ezért nagyon meg kell becsülni azt a nagyon kevés közös dolgot, amely alapja lehet a gyógyulásnak. És itt most nem olyan konzum hungarikumokra gondolok, mint például Puskásöcsi, pirospaprika, meg a rubik kocka (bár ezek sem elhanyagolható kincseink), de ezeknél sokkal több kell ahhoz, hogy egyáltalán reményünk lehessen - ha nem is egy optimális - de legalábbis egy mindenki számára élhető közösségre. Akár a Himnusz lehetne egy ilyen "több"?
Az idén kétszáz éves Himnuszt sok oldalról meg lehet közelíteni. Adja magát az irodalomtudomány, a történettudomány, és akár olyan nemzetkarakterológiai fejtegetésbe is kezdhetnénk, hogy vajon miért ilyen szomorú és lehangoló verset választottunk, de mi nem ezt fogjuk tenni. Nem meglepő módon, a teológia irányából közelítünk. Erre a felhatalmazást maga Kölcsey Ferenc adja meg a Himnusz első sorával: "Isten áldd meg a magyart".
Sorról sorra vizsgáljuk a Himnusz első versszakának sorait, és kérdezünk, helyeslünk, kifogásolunk, kritikát fogalmazunk meg. Majd az adás második részében hátrébb lépünk, és megpróbálunk arra a kérdésre választ adni, hogy vajon hívő emberként hogyan állunk, állhatunk hozzá a magyar himnuszhoz.
Hivatkozott adások:
A Szóbanforgó Podcast lejátszási listája: https://youtube.com/playlist?list=PLuhJ6pNrVRjNCZlvK1mpmKIZlVLqWJY2V
Jézus és a háború videó: https://youtu.be/7yetq9pTuXA
Igehirdetés arról, hogy Jézus nem áll senkinek az oldalán: https://youtu.be/_A-v75KL93w
Hova ment Jézus a feltámadása után? | A mennybemenetel
Hova tovább egyház? - Zsoltárok 142,8 (prédikáció)
Ne szaporítsd a zajt! - Jn 8,26 (prédikáció)
Beszéljünk egy kicsit a KEGYELEMRŐL! | Mit jelent a valódi kegyelem?
A te történeted - 2Móz 13,8 és Apcsel 28,31 (prédikáció)
Van-e értelme beszélgetni a 21. században? Úgysem értjük meg egymást? | reakcióadás
Beszélgetés a fundamentalizmus mai jelenlétéről, relevanciájáról - pódiumbeszélgetés
Gondolatok fundamentalizmusról, teológiáról, politikáról, világról és egyházról (pódiumbeszélgetés részlet)
Miért halt meg Jézus? Miért volt szükség a keresztre? | A Nagypéntek teológiája
Isten-ember hely - 2Móz 31,6 (prédikáció)
Jónás egy kisebb vagyont fizetett, hogy ne kelljen azt tennie, amire az Isten elhívta (Jón1 - bibliatanulmány előadás)
Hibázni szabad! - Lk 24,47 (prédikáció)
Teológia és politika? Együtt? - audió verzió
Az Isten kígyója - 2Móz 4,1-5 (prédikáció, 2024.02.07.)
Krisztus hordoz téged! - 2Kor 12,1-10 (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2024.02.04.)
Nem maradsz le az áldásról! - Mk 4,35-41 (prédikáció, 2024.01.17.)
Jézus a szegényekkel van? | Milyen evangéliumra van szükség a 21. században? - Lk 4,18-19
Mikor, hol, hogyan született Jézus? (előadás)
Miért van szüksége Európának Jézusra? | Mit ad Jézus születése a társadalomnak? (audió verzió)
Álomban üzen az Isten? | Egy (nem) karácsonyi történet - Mt 1,20 (audió verzió)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM