A Felhőjárók Drámacsoport fennállásuk óta többször felléptek a Művészetek Völgyében, rendszeres előadóknak számítanak a Summerfesten és már a Mediawave-en is, illetve idén kijutottak Zágrábba is egy fesztiválra. Mozgásszínházi előadásaikkal mindenütt óriási sikert értek el, nem véletlenül. A csoport sérült emberekből áll, vagy ahogy vezetőjük nevezi őket, felhőjárókból, akik olyan értékeket, kincseket tudnak közvetíteni, amire nagy szüksége van mindannyiunknak, az egész társadalomnak. Szélpál Stefivel, a Felhőjárók drámacsoport mozgásszínház vezetőjével beszélgetünk.
Aztán szó lesz a Nimród rovásíráskörről, amit ingyenesen tart havi egy alkalommal a Szepes Gyula Művelődési Központban Paule Attila. Hogy mire használható ma a rovásírás, és hogy mennyire nehéz megtanulni azt, arról fogjuk őt kérdezni.
Végül arról is szót ejtünk, hogy még várják a 15-20 év közötti, színészkedés iránt érdeklődő középiskolások és egyetemisták vagy főiskolások jelentkezését a Parkvárosi Közösségi házban a szeptember 20-án induló színjátszó csoportba. Lukács Garbiella drámapedagógus jön a részletekkel.
Köztünk marad - 2020. augusztus 18.
Köztünk marad - 2020. augusztus 11.
Köztünk marad - 2020. augusztus 4.
Köztünk marad - 2020. július 28.
Köztünk marad - 2020. július 14.
Köztünk marad - 2020. július 7.
Köztünk marad - 2020. június 30.
Köztünk marad - 2020. június 23.
Köztünk marad - 2020. június 16.
Köztünk marad - 2020. június 9.
Köztünk marad - 2020. június 2.
Köztünk marad - 2020. május 26.
Köztünk marad - 2020. május 19.
Köztünk marad - 2020. május 12.
Köztünk marad - 2020. május 5.
Köztünk marad - 2020. május 2.
Köztünk marad - 2020. április 25.
Köztünk marad - 2020. április 18.
Közünk marad - 2020. április 11.
Köztünk marad - 2020. április 4.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Just Dumb Enough Podcast
Stuff You Should Know
Timcast IRL