A szerzővel Lipka Bori beszélget.
"Cseregő, a hagyományokat büszkén őrző hegyi falu és Kísértó, az iparosodásának köszönhetően egyre messzebbre terjeszkedő város között évszázadokra nyúlik vissza a szembenállás. Nemcsak szokásaik választják el őket egymástól, hanem Mikosz, a rettegve csodált isten is, aki hívei testében él, és akitől a falusiak mindenáron távol akarják tartani magukat. A közösségek békés távolságtartással élnek egymás mellett, ezt azonban egyre több feszültség fenyegeti.
Gerlére cseregői közösségében fényes jövő vár: az érzékeny, de robbanékony kertészlány hamarosan megörökli édesapjától a kertvezetői munkát és egybekel gyerekkori szerelmével. Miután azonban egy nap valami rettenetes történik vele a közeli erdőben, nem csak az ő élete fordul fel gyökerestül: olyan folyamat veszi kezdetét, amelynek során földalatti és emberfeletti erők lépnek működésbe, a tét pedig nem kisebb, mint a jelenleg ismert világ fennmaradása.
Kleinheincz Csilla, az Ólomerdő-trilógia szerzőjének régóta várt új regénye nagyszabású fantasy, amelyben az ember csak egy a természet élőlényei között, a merev gondolkodásmód visszafordíthatatlan károkat okoz, az együttélésért pedig korábban elképzelhetetlen árat kell fizetni."
A Gabo Kiadó programja.
A beszélgetés a 2023-as tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.
Steve Sem-Sandberg: W. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Hartay Csaba: Még nem is játszottunk // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Vágvölgyi B. András: Edith Liebermann semmi kis élete // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Száraz Miklós György: Bitang nyarak // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Harag Anita: Valakire mindig gondolni kell // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Puska Veronika: Vétett út // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Mészöly Ágnes: Nap aranya, Hold ezüstje // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Iványi Orsolya: Mindent a változókorról // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
László Noémi és Tóth Kinga könyvbemutatói // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Kiss Ottó: Ég bolt – Versek ég alatt, föld felett // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Hatala Csenge: Úton – Chicagótól New Yorkig és vissza // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Huszti Gergely: Villa Abbázia // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
András László és Babiczky Tibor könyvbemutatói // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Andrei Dósa: Füveskert // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Szilasi László: Saját élet // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Tamás Gáspár Miklós: Világvége II. // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Szólj, ha kell egy barát – Kortárs skandináv gyerekversek // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Piroch Gábor: Donár, a Gyöngyház hercege // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Áfra János: Omlás // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL