Hiába tartja a legtöbb szülész-nőgyógyász fontosnak, hogy a kismamák elvégeztessék a kombinált tesztet a várandósság 12-14. hetében, mert a genetikai ultrahang önmagában akkor még nem tud minden elváltozást kimutatni, térítéses vizsgálatról lévén szó, nem mindenki engedheti ezt meg magának. És ha mégis, akkor is fennáll az a "veszély", hogy az eredmény kézhezvételekor nem kapunk alapos magyarázatot, értékelést akár az azt aláíró biológusól, akár a szülész-nőgyógyászunktól, akár a védőnőnktől. Ha pedig kapunk, és az éppen valamilyen fejlődési rendellenességet mutat ki, jó lenne, ha megszólalna az ember az orvosokban, és annak megfelelően kommunikálnának, viselkednének a kismamákkal. (Tisztelet a kivételnek, akik mindig így tesznek.)
Mai adásunkban ennek járunk utána a Babagenetika Egyesület alapító elnökének, Sevcsik M. Annának a segítségével. Elmeséli történetét egy érintett édesanya, Jenny is, aki annak reményében áll a nyilvánosság elé, hogy mással ne fordulhasson elő, ami velük történt. És segít nekünk kiigazodni a genetikai vizsgálatok világában Bárányné Krisán Ágnes biológus, a Babagenetika Egyesület szakértője is.
Köztünk marad - 2019. június 8.
Köztünk marad - 2019. június 1.
Köztünk marad - 2019. május 25.
Köztünk Marad - 2019. Május 18.
Köztünk Marad - 2019. Május 11.
Köztünk Marad - 2019. Május 4.
Köztünk Marad - 2019. Április 27.
Köztünk Marad - 2019. Április 20.
Köztünk Marad - 2019. Április 13.
Köztünk Marad - 2019. Április 6.
Köztünk Marad - 2019. Március 30.
Köztünk Marad - 2019. Március 23.
Köztünk Marad - 2019. Március 16.
Köztünk Marad - 2019. Március 9.
Köztünk Marad - 2019. Március 2.
Köztünk Marad - 2019. Február 23.
Köztünk Marad - 2019. Február 16.
Köztünk Marad - 2019. Február 9.
Köztünk Marad - 2019. Február 2.
Köztünk Marad - 2019. Január 26.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL