Nemzetközi médiaszemle
A Pentagon felszólította Magyarországot: ratifikálja végre a svédek NATO-tagságátDÁTUM: 2023.04.20. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT
A Pentagon első embere, Lloyd Austin Svédországban a nyilvánosságot felhasználva üzent Magyar- és Törökországnak, hogy sürgősen ratifikálják Svédország NATO-tagságát – olvashatjuk a dubai székhelyű Al Arabiya portálon.
Kollégájával, Pal Jonsonnal találkozott, s természetesen a leendő NATO-tagság volt a központi téma. Austin bízik abban, hogy még a júliusi NATO-csúcs előtt sor kerít ez a két ország a svéd tagság jóváhagyására, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének mielőbb 32. tagállamává válhasson.
Bejelentette azt is, hogy Amerika már most tudja bizonyítani elköteleződését, hisz’ növelte az országban az amerikai katonai jelenlétet. A cikk a késlekedés körülményeit vizsgálandó, Kovács Zoltán kormányzati szóvivőt idézi, aki úgy fogalmazott, ki kellene engesztelnie Svédországnak Magyarországot azzal, hogy nem veti többé szemünkre a jogállami kifogásait.
Erdő Péter bíboros interjút adott a Crux Now portálnak, ami eredetileg a Boston Globe lapcsalád tagja volt, de annak megszűntével függetlenné vált. Erdő kijelentette: a jövő heti látogatásán a pápa meg fog győződni arról, hogy Magyarország híd Kelet és Nyugat között. Látni fogja, hogy miként segíti a másfél millió ukrán menekültet az ország – olvasható a Rómából keltezett írásban. Magyarországon érvényesül a kulturális sokszínűség, ami párbeszédre hív – fogalmazott Erdő Péter.
Nem kívánta viszont kommentálni a kormánynak a migráció kérdésében kialakított álláspontját, ami alapvetően nem egyezik Ferenc pápa nézeteivel.
Sok sajtóorgánum, így a Fox News és a Times of India is átvette az AP tudósítását Strasbourgból, ahol Luxemburg nem titkoltan homoszexuális miniszterelnöke, Xavier Bettel Prime kemény szavakkal bírálta a magyar miniszterelnököt az Európai Parlament ülésén, miután a magyar kormány az LMBTQ-közösségeket sértő, diszkriminációs és megbélyegző törvényt fogadott el. „Ha bárki azt gondolná, hogy tv-ben filmet nézve, vagy különös dalt hallgatva hirtelen homoszexuálissá válhat, akkor az sok mindennel nincs tisztában. Minden meleg számára az a legnehezebb, amikor szembesülve saját magával el kell fogadnia a megváltozhatatlant. Bettel 2013 óta áll a kormány élén, nyolc éve jelentette be, hogy férjhez ment, s két éve oda-odaszólogat Orbán Viktoréknak.
Szerinte a magyar álláspont nagyon kilóg az uniós közösség sorából, nem beszélve arról, hogy az uniós országokon kívül a melegek élete veszélyben van. Idézet a beszédéből: „Ha nem itt élnék, börtönben végezhetném, hisz’ még sok helyen életfogytiglant is kiszabhatnának rám, mert szerintük – és Orbánék szerint is – megrontom a fiatalokat. Én szégyellem magam azok helyett, akik a kisebbségek kárára akarnak szavazatokat szerezni.” Ennek a bátor véleményének egyébként a 2019-i EU-Arab Liga csúcson is hangot adott Egyiptomban.
A népszerű CNN–műsorvezető és elemző, Dana Bash a varsói gettólázadás 80. évfordulója alkalmából családja, felmenői történetét osztotta meg. Megtudhattuk, hogy a nagyapja gondtalanul élt huszonévesen Ausztriában, mígnem az 1938. november 9–10-i „kristályéjszaka” (Kristallnacht) és az utána történtek jelezték: jobb menekülni a térségből.
Szülei Chicago felé vették útjukat, mert a család egy része ott már szerencsét próbált. Azonban Dana Bash Frank nagypapája olyannyira szerelmes lett, hogy nem akarta Európában hagyni a Kassáról származó Terit. Prágában bujkálva titokban házasságot kötöttek, s végül 1941-ben, két hónappal Pearl Harbor-i japán támadás előtt még kijutottak Amerikába. Teri szüleit, Vidor Matildát és Rudolfot, is igyekeztek rávenni, meneküljenek. Ők viszont – fogalmaz Bash – büszke magyarok voltak, s mindvégig bíztak abban, hogy velük semmi rossz nem történhet.
A CNN műsorvezetőjének dédapját és dédanyját Auschwitzban gyilkolták meg. Vidor Teri testvérét pedig Stutthofba vitték a nácik, s ott is halt meg. Dana Bash elmondta, bár nagyszüleinek semmi köze sem volt a varsói gettólázadáshoz, mégis minden évben kaddist mondott az ott elhunytakért. A varsói gettóban 1943. április 19-én tört ki a lázadás, miután a németek deportálni akarták a még életben lévőket. Csaknem egy hónapon át hősiesen küzdöttek, de 1943. május 16-ára a németek leverték a felkelést és lerombolták a gettót. Életben maradt lakóit koncentrációs táborokba és haláltáborokba deportálták.
Befejezésül röviden a brit ITV–ből megismert történetről: szívinfarktust kapott s most kómában van a húsvéti ünnepekre Magyarországra látogatott, 30 éve a brit egészségügyben dolgozó essex-i nővér, Kerstie Metcalf. Fia panaszkodott, hogy édesanyja nem kap megfelelő ellátást hazánkban, ezért kampányba kezdett, hogy az összegyűjtendő 50 ezer fontból haza tudja szállítani édesanyját, aki nem mellesleg azért érkezett Magyarországra, hogy megnézze és felmérje magának a nyugdíjas éveire kiszemelt országot.