A mai adás témája az öngyilkosság, illetve annak prevenciója. A 15–29 éves korosztályban a közúti balesetek mögött az öngyilkosság a második leggyakoribb halálozási ok. Magyarországon közel egy osztálynyi gyerek és fiatal követ el befejezett öngyilkosságot évente.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt átlagosan napi három gyermek vagy fiatal hívja, aki öngyilkosságot tervez. Az alapítvány hisz benne, hogy az öngyilkosságot elkövetők nem meghalni akarnak, hanem máshogy élni. Például érzelmi, testi-lelki biztonságban, bántások és megalázások nélkül, támogató társakkal. Hisznek abban is, hogy a gyermekek biztonsága minden felnőtt közös felelőssége, a pedagógusoké is. Feladatuknak tekintik ezért a gyerekek közvetlen meghallgatásán és segítésén túl, a környezetüket jelentő felnőttek támogatását abban, hogy képesek legyenek meghallgatni és segíteni, amikor kell. Ennek érdekében szerveznek előadásokat, tréningeket, és készítették el legújabb iskolai prevenciós csomagjukat, Fontos vagy! címen. Reményiné Csekeő Borbála pszichológussal, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjével beszélgetünk.
Aztán jön Marci, aki nemrégiben a közösségi oldalon osztotta meg videóban saját történetét és gondolatait arról, hogy az öngyilkosság nem lehet megoldás, mert mindig van kiút, még a depresszióból is. Marci túlélte a 18 méteres zuhanást, az elmúlt egy évben túlesett egy rakat műtéten, nagy út van mögötte. Most sorstársainak próbál segíteni saját példáján keresztül. Vele is beszélgetünk.
Köztünk marad - 2019. június 8.
Köztünk marad - 2019. június 1.
Köztünk marad - 2019. május 25.
Köztünk Marad - 2019. Május 18.
Köztünk Marad - 2019. Május 11.
Köztünk Marad - 2019. Május 4.
Köztünk Marad - 2019. Április 27.
Köztünk Marad - 2019. Április 20.
Köztünk Marad - 2019. Április 13.
Köztünk Marad - 2019. Április 6.
Köztünk Marad - 2019. Március 30.
Köztünk Marad - 2019. Március 23.
Köztünk Marad - 2019. Március 16.
Köztünk Marad - 2019. Március 9.
Köztünk Marad - 2019. Március 2.
Köztünk Marad - 2019. Február 23.
Köztünk Marad - 2019. Február 16.
Köztünk Marad - 2019. Február 9.
Köztünk Marad - 2019. Február 2.
Köztünk Marad - 2019. Január 26.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL