DÁTUM: 2023.09.04. SZERZŐ: CSERNYÁNSZKY JUDIT
Más megközelítésben tálalta a nemzetközi sajtó Gulyás Gergely Vajtán, a Joghallgatók Önképző Szervezete nyári egyetemén elhangzott mondatait, mint a magyar. Ez utóbbiak ugyanis a szuperállam-tematikát emelték ki, ami szerint a magyar kormány nem helyesli a Brüsszel által erőltetett ún. szuperállam létrehozásának az eszméjét, s helyette a szuverén országok közösségét szorgalmazza (ez, persze, csak a magyar kormány megfogalmazásában létezik ilyen formában), aközben a nemzetközi sajtó arra figyelt fel, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszternek sikerült tovább feszíteni a húrt, már ami a magyar–ukrán kapcsolatokat illeti.
A brüsszeli Politico és az Ukrainszkaja Pravda (és a lap tudósítása alapján a Yahoo News is ismertette), valamint a Független Kijev a Gulyás-féle azokat a gondolatokat részletezte, amik szerint a nyugati hatalmaknak valamiféle biztonsági garanciákat kellene adniuk orosz kormány számára a háború befejezése végett, és azt is határozottan állította Gulyás, hogy nem lehet Ukrajnát felvenni a NATO-ba.
A tudósítások megjegyzik: Gulyás felmondta az orbáni leckét, hisz’ a múlt héten hasonló gondolatokat fogalmazott meg a magyar kormányfő a bukott amerikai tévésztárnak adott interjúban. A Politico összeköti a szálakat is: emlékeztet arra, hogy szintén a múlt héten az uniós külügyminiszterek nem tudták tető alá hozni az Ukrajnának szánt újabb, mintegy 500 millió eurós katonai segélyre vonatkozó határozatot. „Természetesen” (ha egyáltalán lehet ilyet írni) a magyar ellenkezés miatt, aminek hátterében az oroszországi üzleti kapcsolatokkal rendelkező OTP elleni uniós szankciók állnak, amik továbbra is érvényben vannak.
Nem mellékes téma a svédek NATO-tagságának elhúzódó ratifikációja sem, mert Gulyás miniszter megint a régi lemezt játssza újra és újra, hogy a svédek valótlanságot állítanak a magyar jogállamiság megítélésekor az Orbán-kormányról.
Lengyelország felszólította az EU-t, hogy a határidő lejártával hosszabbítsa meg az ukrán gabonaimport-tilalmat öt uniós tagország számára az év végéig – olvashatók a Polskie Radio honlapján a lengyel agrárminiszter, Robert Telus szavai. Korántsem véletlen a felszólítás időzítése, mert ezzel üzenni akart a Córdobában ma összeülő uniós mezőgazdasági minisztereknek. Telus öt ország – hazája, Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária – nevében szólt. Hozzátette azt is, hogy ha mégsem hosszabbítaná meg Brüsszel az importtilalmat, akkor Lengyelország egyszerűen bezárja határait az ukrán gabona előtt, mert számára fontosabb a lengyel gazdák érdeke, mint az uniós szabályozás betartása.
(Ne feledjük: Lengyelországban az ősszel választások lesznek, ezért aligha kellene meglepődnünk e könyörtelen retorikán annak ellenére, hogy Mateusz Morawiecki kormánya hoz a legtöbb áldozatot az ukránok szabadságharcos győzelme elősegítéséért.)
Melegség önti el szívünket, látván a brit The Telegraphban a pesti, nagykörúti New York kávéház aranytól pompázó képeit, és még nagyobb lesz az öröm, hogy a szerző, Adrean Bridge szerint megállja a helyét az a régi megállapítás: ez a világ legcsodálatosabb kávéháza. Riportjából kiderül: a tojásrántottára és füstölt lazacra betérő vendégnek a reggelije ellen sem volt semmi kifogása…
Aggódnak a burgenlandiak a Fertő jövőbeni várható további apadása, esetleg kiszáradása miatt, s ezért szorgalmazzák, hogy intézkedjék a magyar kormány a Dunából nyert víz pótlásáról – olvasható a bécsi Der Standardban. A részleteket a tó környezetvédelméért felelős osztrák Christian Sailer ismertette a lapban, s ebből megtudhatjuk, hogy a szlovák határhoz közeli Hainburgnál az Öreg-Dunából, illetve a Mosoni-Dunából lenne érdemes kinyerni a vizet, azonban a magyar kormány pénz híján most nem tud intézkedni. A Fertő jelenlegi vízszintje kielégítő.: 115,08 méterrel van az Adriai-tenger felett, 15 centiméterrel magasabban, mint tavaly. „Elvileg bármi lehetséges” – mondta Patrik Hierner, az Észak-burgenlandi Turisztikai Szövetség ügyvezető igazgatója. Csak a mély merülésű hajók esetében van időnként gond.
Didi Tunkel, a Burgenland Tourismus ügyvezető igazgatója is hasonlóan fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Fertőben egyelőre van elég víz, de a képek és a „horror-forgatókönyvek” nyugtalanítják az embereket. Jó éve van a térség idegenforgalmának, csak néhányan mondták le az útjukat, azoknak pedig nincs közük az aggodalmakhoz.