textus: 2Korinthus 12,1-10
“1 Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2 Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. 3 Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak az Isten tudja – 4 elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat. 5 Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; hacsak az erőtlenségeimmel nem. 6 Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, 7 még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. 8 Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. 9 De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 10 Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”
Hordozni és hordozva lenni - Mt 9,1-8 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2021.10.10.)
János 3,16 - A dióhéj-evangélium (bibliatanulmány s02e03) - audió verzió
Az összeesküvésen túl - Jer 1,10-17
Nem csak zöld - Ám 4,11-13.5,4 (prédikáció, Teremtés hete, 2021.09.26.)
Tényleg a kígyó hibája? - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e02)
Magánügy, vagy nem magánügy - Mt 6,1-6 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2021.09.19.)
Bűnösök és hajórakományok - Gal 5,25.6,1-5 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2021.09.12.)
Minden, amit az ember teremtett, igen jó. Ja, nem! - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e01)
Marketing katasztrófa - Jn 6,60-66 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2021.09.05.)
Tényleg boldog?- A Boldogmondások (bibliatanulmány s02e02) - audió verzió
GPS az üdvösséghez (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2021.08.29.)
”Amilyen az istenképed, olyan Istent fogsz közvetíteni!” - Beszélgetés Seben Glóriával (Evlelkész Podcast #47)
A dolgok szíve közepe (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2021.08.22.)
Az Úr az én pásztorom - avagy a "Könyökömön jön ki" zsoltár (Bibliatanulmány s02e01) - audió verzió
Életigazítás - Lk 17,7-10 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2021.08.15.)
Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a gyónással? (Evlelkész Podcast #46)
Jeruzsálem te vagy! (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2021.08.08.)
Főzelélek - Zsid 3,12-15 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap, 2021.08.01.)
"De amim van, azt adom neked" -hiány és igazságosság a kortárs magyar igehirdetésekben (Evlelkész Podcast #45)
Isteni háromszög - 1Jn 5,1-3 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2021.07.25.)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM