Nem tudom, hogy megválaszolható-e ez a kérdés. Azt tudom, hogy a válasz megtalálásának a vágya ősrégi vágy. Legalább is azokban a kultúrákban, amelyekben hallottak Jézus Krisztus atyjáról, a mi Istenünkről. A vágy persze létezett már a zsidó kultúrában is, de ott nem kapcsolódott össze a Szentlélek vezetésének kérdésével. Viszonylag egyszerű eljárásmód létezett: a „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből” parancsolat első része (szív és lélek) láthatatlan, vagy közel láthatatlan maradt, míg a második rész (elme és erő) jól leképezhető egységként átvette – már-már kizárólagos módon – a parancsolat betöltésének ellenőrző szerepét.
Sajnos, mivel az ember (a mai is) az Istennel való kapcsolatában mindig jól meghatározható fogódzókat keres, ezen a zsidó megközelítésen a kereszténység sem igen tudott túllépni. Igaz ez a napjainkban is. Mivel mi sem tudunk mit kezdeni a Nagy Parancsolat első felével, hajlamosak vagyunk megrekedni azon a szinten, ahol a zsidók is értelmezték a tennivalókat – és marad a nagy kérdés: Előre eldönthető-e, hogy amit tenni szándékozunk, Isten Lelkétől jövő késztetésből, vagy vágyvezérelt testi gondolatainkból származik?
Mi tehát a teendő? Miben más az Újszövetség, mint az Ószövetség?
Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak (Juhász István)
"...Ha nem teszek semmit sem" (Papp Antal)
A "pillangó-szárny hatás" – Manassé élete (Szabó Zoltán)
"Fussatok bolondok" – 2. rész (Juhász István)
a KÖZÖSSÉG mint krisztusi létforma (Szabó Zoltán)
Ahogyan engem elküldött az Atya (Juhász István)
Pozicionálás (helyezkedés) keresztyén módra – Ezékiás élete 3. (Szabó Zoltán)
Tövis, azaz miért nem hallgatsz meg Uram? (Juhász István)
Béke, csapdák, egység – Ezékiás élete 2. (Szabó Zoltán)
A feltámadás jogi alapja (Juhász István)
A Virágvasárnap két arca (Szabó Zoltán)
Elizeus elhívása (Marian József)
Kövess engem (Juhász István)
Pál imája (Juhász István)
"Itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén" – Ezékiás élete 1. (Szabó Zoltán)
Kérdezd meg az URat – akár a koronavírus kapcsán is! (Szabó Zoltán)
A széthullástól a gyógyulásig 1. (Kálmán Ernő)
Keresztség (Juhász István)
A "magunk választotta istentisztelet" – Áház élete (Szabó Zoltán)
Zakariás, Erzsébet, Mária, János, Jézus – Csodák akkor, és csodák ma (Szőke Ernő)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)