Minden születés lehetőséget hordoz magában. Persze vannak örökletes tulajdonságok – a hívő családoknál ez az az előny, hogy burokban nőhet fel a gyermek –, de a jellemfejlődés nagyobbik részét a felszedett (tanult), a társadalomból ránk rakódott tulajdonságok szabják meg. Ugyanez igaz a keresztény létünkre is.
Jézus Isten fiaként, de emberfiaként is megszületett. Előtte is feltárult mind a két lehetőség, de az Ő jellemét nem tudta átformálni a világ. Döntései az Atya akaratában gyökereztek, nem automatikusan azért, mert mert Isten fia volt, hanem azért, mert állandó kapcsolatot tartott fenn az Atyjával.
A kapcsolatfenntartás volt az Ő igazi döntése.
Isten akaratában gyökerező jó döntéseket hozni csak élő, pulzáló kapcsolat mentén lehetséges. Jézus maga jelentette ki, hogy a megoldás útja a kapcsolat. Az, amelyik abból táplálkozik, hogy „Isten úgy szerette a világot (úgy tette lehetővé a kapcsolatfelvételt), hogy elküldte az Ő Fiát, hogy aki HISZ benne...” Minden egyéb megoldási javaslatunk a testből és a vérből táplálkozik.
A mi igazi döntésünk is a kapcsolattartás!
A patkószög és a kicsiny dolgok fontosságáról (Papp Antal)
Vajon, meghallgat-e az Úr? (Juhász István)
A versenypálya kihívásai (Erdei Zsolt – Biatorbágy)
A sikeres hívő fogalma – Krisztus előtt és a kortárs kereszténység szerint (Flaisz Róbert)
Pünkösd 2022.06.04. Közösség sztereotípiák nélkül (Szabó Zoltán)
Nagy a baj! –Jósiás élete 2. (Szabó Zoltán)
Fundamentum (Juhász István)
valóság, vagy VALÓSÁG? (Juhász István)
Hozsánnázás, síratás, ítélet, győzelem – Virágvasárnap (Szabó Zoltán)
Válasszatok még ma! (Szabó Zoltán)
Rézkígyó (és háború) – Dávid Zsolt
Mózes, Eszter, Jónás – Isten megdicsőítése (Szabó Zoltán)
Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? (Juhász István)
”Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” (Szabó Zoltán)
Ne keményítsétek meg szíveteket! (Juhász István)
Isten ”fecskéje” – Jósiás élete 1. (Szabó Zoltán)
Miért imádkozunk? (Juhász István)
Viharfelhők alatt – Ellenszélben (Szabó Zoltán)
A békességre vezető út (Juhász István)
A leuralás következményei (Ámon élete) – Szabó Zoltán
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)