A tanítványság torzulásairól szóló sorozat következő üzenete arról szól, hogy az élő és virágzó közösségek alapja az abban élő testvérek személyes, mély kapcsolata – NEM egy rendszerrel, hanem – az őket elhívó Istennel és az Ő Krisztusával. Ismét végignézzük a Szentírás tudósításait azzal a szomorú ténnyel kapcsolatban, hogy az Ap.csel. 2,42 szerinti "gyülekezetek második alappillére", a közösség már a kívánatos mintának tekintett első gyülekezetek életében is milyen hihetetlen gyorsan széthullásnak indult.
Alig telik el az első Pünkösd és már mutatkoznak az errózió jelei: Annániás és Szafira (majd nem sokkal később Simon mágus) példája jól szemlélteti azt az életmódot, amelyben az emberek fenn akarják ugyan tartani a "kegyesség látszatát" de szívük már nem őszinte – akaratlanul is megtagadják annak erejét – és így már csak bomlasztani tudják az igazi közösséget. Szó esik Korinthusról is, ahol hamar felborult a testvériség egysége azzal, hogy voltak aki Pálénak, mások Apollósénak, ismét mások pedig Kéfásénak tartották magukat.
Nagyon hamar megjelentek a "nikolaiták" is, akik természetesnek, sőt kívánatosnak tartották a "papi osztály" (Isten és az egyszerű ember közzé ékelődő réteg) megjelenését – ezzel is hozzájárulva az igazi közösség formai széttagolódásához. (Jel. 2-3) Mindez pedig – úgy ahogyan azt Jézus megjövendölte – a szeretet meghidegüléséhez, a közösségek egyedekre bomlásához vezetett! (Mt. 24,12.)
Miért fontos mindez? Azért, mert ha a kereszténység által oly gyakran idézett "négy alappillért" (apostolok tudománya, közösség, kenyér megtörése és könyörgés az Ap.csel. 2,42 szerint) nem csupán formailag akarjuk utánozni, hanem azok valódi, mély tartalmát kívánjuk megélni, úgy szükséges tanulunk a múltból, megmaradunk Efézusban és nem Laodiceává válnunk... Isten mindig visszavezet bennünket a gondoltsor elejére: az Ővele és az Ő Krisztusával való valódi közösség nélkül (I.Jn. 1,1-4) minden csak PÓTCSELEKVÉS, ami nem segít az egymással való kapcsolatok ápolásában, a kegyesség gyakorlásában sem.
Szálkák, tövisek, ellenségek – "Vedd birtokba a földet" (Szabó Zoltán)
"Vigyázzatok és imádkozzatok" – Szilveszter, 2019 (Juhász István)
A harcról – 1. rész (Dávid Zsolt)
Nagytotál, vagy "egyszerre csak egy lépés" – Karácsony (Szabó Zoltán)
Látja, nem látja...? – Az Isten szerinti látásról (Dávid Zsolt)
A kiegyezés csapdájában – Jósafát élete 2. (Szabó Zoltán)
A medve, a fal és a kötél (Popov Tommy)
Öld meg Simont..! (Kill Simon!) – Üzenet Pakisztánból (Dávid Zsolt)
Vallásosság kontra igaz hit – Jósafát élete 1. (Szabó Zoltán)
"Keressétek az URat, amíg megtalálható – Ászá élete (Szabó Zoltán)
A megkeményedett szív (Juhász István)
Ima Dobossy Timót szüleiért
Bulla Andrea bizonyságtétele
Horváth Benjamin bizonyságtétele
Harc az "ismeret" jegyében – Abijjá élete (Szabó Zoltán)
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtti bevezetés – Szabó Zoltán
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtt – Kenyeres Oszkár és Judit
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtt – Tóth Marcsi
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtt – Kovács Tímea
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtt – Farkas István
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)