Közel fél éves szünet után visszatértünk a Királyok történeteihez. Manassé élete fordulópont volt Júda eljövendő sorsára nézve. A Királyok könyvének szerzője kizárólag gonosz cselekedeteiről ír, míg a Krónikák könyve – miközben ezekről az istentelen tettekről hasonló módon számol be – Manassé megtéréséről is megemlékezik. A történelmi emlékezetből pedig mintha kitörlődött volna ez a megtérés: nevét hallva a "gonosz király" archetípusa sejlik föl előttünk. Vajon miért nem kap hangsúlyt Manassé megtérése a Királyok könyvében? Biztos választ nyilván NEM adhatunk rá, de mintha Isten Lelke szívünkre szeretné helyezni azt a tanulságot, hogy megvan a gonoszságnak az a mélypontja (a matematikában ezt nevezik inflexiós pontnak), amelyen túl visszafordíthatatlan károkkal kell szembenéznie nemcsak a királynak, de Júda egész népének is.
Emlékeztek a pletyka káros hatásáról szóló népmesére? Könnyű szétszórni egy véka tollat a templom tornyából, összeszedegetni viszont a lehetetlenséggel határos. Ilyen lehet a mi életünk is, ha nem vigyázunk: időnként a kis tévedések is lavinát indíthatanak el. "Azért ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket..."
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtt – Budai István
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délutáni beszélgetés indító – Budai István
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délutáni beszélgetés indító – Szabó Zoltán
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délután – Kenyeres Oszkár
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délután – Juhász Vera és Judit
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délután – Zimbauer Erzsébet
Szelídséggel fogadjátok be a veletek összenövő Igét – Isten személyre szab! (Szabó Zoltán)
Az értelmezés veszélye – Tanok a zsidó, és keresztyén hagyományban (Montvai Zoltán)
A kimondott szó ereje (Dávid Zsolt)
Megfegyelmezhetők-e gondolataink? – A képzelőerőről (Dávid Zsolt)
Út a szükségtől az imameghallgatásig – avagy formálódásunk kínjai (Szabó Zoltán)
Isten bánásmódja velünk, bizonytalanokkal (Juhász István)
“Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?” 2. – Az anyaméh és a mag (Dávid Zsolt)
1. "Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?"' – A hit erejéről (Dávid Zsolt)
2. “Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?”‘ – ébredő gondolatok (Szabó Zoltán)
Hadakozás a bűnnel + igyekezés a gyümölcstermésre = teljes káosz (Juhász István)
Volt nazarénusok közös dicsőítése, kanadai énekkarral bővítve 2018.06.21. – 2. rész
Volt nazarénusok közös dicsőítése, kanadai énekkarral bővítve 2018.06.21. – 1. rész
Utibeszámoló Pakisztánról – Marian József
Történet a gyilkos testvérről (Popov Tommy)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)