Be kell vallanom, hogy az elmúlt hónapokban nem sikerült azzal a gyakorisággal feltennem az elhangzott igehirdetések anyagát, mint azt a korábbiakban tettem. Ezt nyilván ti is észrevettétek, és noha ennek több oka is van, most ezúton is elnézéseteket kérem, és köszönöm megértéseteket
A most feltett igehirdetés 2023. dec. 17-én hangzott el Juhász Istvántól, aki a János evangélium 10. része alapján figyelt fel arra, hogy a "Jó pásztor történet" minden egyes szereplője, és az abban leírt minden egyes helyzet olyan napjainkban is általános szerepkörök és kihívások összefoglalása, amelyek az élet minden területén érintenek bennünket. (Pl: Avagy nem megrabolni akar bennünket a világ, a munka, a TV és minden egyéb körülményen keresztül, ami által az Istenhez való kötődésünket akarja meggyengíteni és lerombolni?) Érdemes végiggondolni, hogy élünk-e mindazzal az Istentől folyamatosan elénk tárt lehetőséggel, ami okafogyottá teheti a napjainkban gyakran elhangzó kérdést: "Mond testvér, hogyan ismerhetem fel az Isten hangját, vagy honnan tudhatom azt, hogy Ő szólt, vagy csak az érzelmeim űznek csalóka játékot velem? "AZ ÉN JUHAIM HALLJÁK AZ ÉN SZÓMAT" –mondja Jézus, így egyszerű jelenidőben!
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délelőtt – Budai István
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délutáni beszélgetés indító – Budai István
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délutáni beszélgetés indító – Szabó Zoltán
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délután – Kenyeres Oszkár
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délután – Juhász Vera és Judit
Bizonyságtételek Zalaegerszegről – Délután – Zimbauer Erzsébet
Szelídséggel fogadjátok be a veletek összenövő Igét – Isten személyre szab! (Szabó Zoltán)
Az értelmezés veszélye – Tanok a zsidó, és keresztyén hagyományban (Montvai Zoltán)
A kimondott szó ereje (Dávid Zsolt)
Megfegyelmezhetők-e gondolataink? – A képzelőerőről (Dávid Zsolt)
Út a szükségtől az imameghallgatásig – avagy formálódásunk kínjai (Szabó Zoltán)
Isten bánásmódja velünk, bizonytalanokkal (Juhász István)
“Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?” 2. – Az anyaméh és a mag (Dávid Zsolt)
1. "Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?"' – A hit erejéről (Dávid Zsolt)
2. “Miért kételkedtek, ó, ti kicsiny hitüek?”‘ – ébredő gondolatok (Szabó Zoltán)
Hadakozás a bűnnel + igyekezés a gyümölcstermésre = teljes káosz (Juhász István)
Volt nazarénusok közös dicsőítése, kanadai énekkarral bővítve 2018.06.21. – 2. rész
Volt nazarénusok közös dicsőítése, kanadai énekkarral bővítve 2018.06.21. – 1. rész
Utibeszámoló Pakisztánról – Marian József
Történet a gyilkos testvérről (Popov Tommy)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)