A választások közeledtével jó ha a hívő ember végigondolja azt, hogy mi alapján húzza be az x-et. És ennek a végiggondolásnak egy fontos szelete kell, hogy legyen az is, hogy megnézzük, mi is a hívő embernek a viszonya a világhoz, és hogyan viszonyul az EGYHÁZ (nem felekezet, hanem csupa NAGYBETŰVEL, azaz minden Krisztusban hívő közössége) a világhoz és a világi hatalomhoz. És az sem utolsó, hogy összekapcsolódhat-e - és ha igen, akkor hogyan - az egyház, mint intézmény és az állam.
A bibliai tanítás nagyon világos, de - úgy tűnik - nem egyértelmű. Az egyháztörténet folyamán ugyanis nagyon sokszor fonódott össze az egyházi és a világi hatalom, amelynek az egyház mindig, az állam pedig többségében, a kárát látta! Az állam sokszor és sokféleképpen "használta" az egyházat, mint ideológiát, a legitimizáció forrását, de az egyház sem volt rest és évszázadokon keresztül tartotta fogva az európai államok nagy részét.
A mai adásunk egy kétrészes minisorozat első epizódja, amelyben általánosságban nézünk rá erre a témára, majd megvizsgáljuk Jézus mit mondott erről, majd rátekintünk arra, hogy mindezt hogyan sikerült, vagy nem sikerült meg valósítani a lutheri reformáció kezdetéig.
Hivatkozott korábbi adások:
Miért nem egységes a kereszténység? https://www.youtube.com/watch?v=mlLLJgd6UF4&t=136s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Kicsoda Jézus Krisztus? https://www.youtube.com/watch?v=0ZLoV_pNTKA&t=412s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Hordozni és hordozva lenni - Mt 9,1-8 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2021.10.10.)
János 3,16 - A dióhéj-evangélium (bibliatanulmány s02e03) - audió verzió
Az összeesküvésen túl - Jer 1,10-17
Nem csak zöld - Ám 4,11-13.5,4 (prédikáció, Teremtés hete, 2021.09.26.)
Tényleg a kígyó hibája? - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e02)
Magánügy, vagy nem magánügy - Mt 6,1-6 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2021.09.19.)
Bűnösök és hajórakományok - Gal 5,25.6,1-5 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2021.09.12.)
Minden, amit az ember teremtett, igen jó. Ja, nem! - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e01)
Marketing katasztrófa - Jn 6,60-66 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2021.09.05.)
Tényleg boldog?- A Boldogmondások (bibliatanulmány s02e02) - audió verzió
GPS az üdvösséghez (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2021.08.29.)
”Amilyen az istenképed, olyan Istent fogsz közvetíteni!” - Beszélgetés Seben Glóriával (Evlelkész Podcast #47)
A dolgok szíve közepe (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2021.08.22.)
Az Úr az én pásztorom - avagy a "Könyökömön jön ki" zsoltár (Bibliatanulmány s02e01) - audió verzió
Életigazítás - Lk 17,7-10 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2021.08.15.)
Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a gyónással? (Evlelkész Podcast #46)
Jeruzsálem te vagy! (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2021.08.08.)
Főzelélek - Zsid 3,12-15 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap, 2021.08.01.)
"De amim van, azt adom neked" -hiány és igazságosság a kortárs magyar igehirdetésekben (Evlelkész Podcast #45)
Isteni háromszög - 1Jn 5,1-3 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2021.07.25.)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM