textus: Máté 26,17-30
“17 A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? 18 Ő ezt válaszolta: Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal. 19 A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.
20 Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. 21 Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. 22 Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram? 23 Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24 Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. 25 Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad.
26 Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! 27 Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, 28 mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. 29 De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.
30 Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.”
Jól viselkedtél? - Film 2,1-4 (prédikáció, Virágvasárnap, 2022.04.10.)
Igazság, talán, mégis - 2Móz 32,30-32 (prédikáció, Böjt 5. vasárnapja, 2022.04.02.)
Keresztények, menjetek és válasszatok! - audió verzió
Terminátor és Golgota | Egyház és állam kapcsolata Lutheren innen és túl (EvlelkészPodcast#52)
Isten a pusztában - 5Móz 8,2-3 (prédikáció, Böjt 4. vasárnapja, 2022.03.27.)
Egyház és állam | Jézustól Lutherig (Evlelkész Podcast #51)
Te megtettél mindent! - Ézs 42,22-25 (prédikáció, Böjt 3. vasárnapja, 2022.03.20.)
Átírták a Bibliát? (Kérdések és válaszok #13) - audió verzió
Meggondolta magát - 2Kir 20,1-7 (prédikáció, Böjt 2. vasárnapja, 2022.03.13.)
Ő tudja min mész keresztül - Zsid 4,14-16 (prédikáció, Böjt 1. vasárnapja, 2022.03.06.)
Jézus és a háború (Kérdések és válaszok #12) - audió verzió
Nem csereszabatos üzenet - Mt 23,23-36 (prédikáció, Ötvened vasárnap, 2022.02.27.)
”Boldogok a fogyasztók, mert övék...” | Kereszténység és a fogyasztás kultúrája (Evlelkész Podcast #50)
Átmeneti misztérium - Mt 13,10-17 (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2022.02.20.)
Elképzelt evangélium - Mt 9,9-13 (prédikáció, Hetvened vasárnap, 2022.02.13.)
Minden ölés gyilkosság? (Kérdések és válaszok #11) - audió verzió
Mit töltesz bele? - 2Kor 4,6-10 (prédikáció, Vízekereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap, 2022.02.06.)
A pazarló Isten, avagy a magvető példázata (Bibliatanulmány s02e05) - audió verzió
Nincs utolsó - Kol 1,15-20 (prédikáció, Vízekereszt ünnepe utáni 4. vasárnap, 2022.01.30.)
Jézus: Zsidó messiás vagy univerzális megváltó? (Kérdések és válaszok #10) - audió verzió
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM