2Királyok 20,1-7
“1 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! 2 Ezékiás erre a fal felé fordult, és így imádkozott az Úrhoz: 3 Ó, Uram, ne feledkezz meg arról, hogy én hűségesen és tiszta szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt.
4 Ézsaiás még a palota belső udvarát sem hagyta el, amikor így szólt hozzá az Úr igéje: 5 Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az Úr, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az Úr házába. 6 Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és az én szolgámért, Dávidért. 7 Majd ezt mondta Ézsaiás: Hozzatok egy csomó préselt fügét! Odavitték és a kelevényre tették; a király pedig életben maradt.”
Hordozni és hordozva lenni - Mt 9,1-8 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2021.10.10.)
János 3,16 - A dióhéj-evangélium (bibliatanulmány s02e03) - audió verzió
Az összeesküvésen túl - Jer 1,10-17
Nem csak zöld - Ám 4,11-13.5,4 (prédikáció, Teremtés hete, 2021.09.26.)
Tényleg a kígyó hibája? - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e02)
Magánügy, vagy nem magánügy - Mt 6,1-6 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2021.09.19.)
Bűnösök és hajórakományok - Gal 5,25.6,1-5 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2021.09.12.)
Minden, amit az ember teremtett, igen jó. Ja, nem! - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e01)
Marketing katasztrófa - Jn 6,60-66 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2021.09.05.)
Tényleg boldog?- A Boldogmondások (bibliatanulmány s02e02) - audió verzió
GPS az üdvösséghez (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2021.08.29.)
”Amilyen az istenképed, olyan Istent fogsz közvetíteni!” - Beszélgetés Seben Glóriával (Evlelkész Podcast #47)
A dolgok szíve közepe (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2021.08.22.)
Az Úr az én pásztorom - avagy a "Könyökömön jön ki" zsoltár (Bibliatanulmány s02e01) - audió verzió
Életigazítás - Lk 17,7-10 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2021.08.15.)
Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a gyónással? (Evlelkész Podcast #46)
Jeruzsálem te vagy! (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2021.08.08.)
Főzelélek - Zsid 3,12-15 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap, 2021.08.01.)
"De amim van, azt adom neked" -hiány és igazságosság a kortárs magyar igehirdetésekben (Evlelkész Podcast #45)
Isteni háromszög - 1Jn 5,1-3 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2021.07.25.)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM