Podcastsorozatot indított a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem azzal a céllal, hogy egyetem hallgatókat és fiatalokat érintő sportos témákat tárjon a hallgatóság elé neves szakemberek megszólaltatásával.
Az egyik adásban egy rendkívül aktuális, a téli sportokat, illetve a télen is végezhető, szabadtéri testmozgást érintő témával jelentkeztek a szerkesztők.
A szabadidő- és versenysportolók gyakran szembesülnek a testmozgást gátló fájdalmas térdsérülésekkel, térdproblémákkal és ízületi megbetegedésekkel. Különösen igaz ez a téli sportok – síelés, korcsolyázás, hódeszkázás – kedvelőire, akik a más sportokat űzőkhöz képest gyakrabban esnek el, valamint azokra, akik a zimankó ellenére is futni, kocogni, erősíteni járnak.
Erre a problémára szerencsére van megoldás. Dr. Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus szakorvos, a térdsérülések specialistája, a TF Sportélettani Kutatóközpontjának igazgatója nemcsak ismeri és kutatja a térdízületi problémákat, hanem kezeli is. Sőt néhány remek tippel is szolgál, hogyan előzzük meg a bajt, miképp ismerjük fel a sérülésre utaló jeleket, valamint, hogy mikor forduljunk velük szakorvoshoz.
Nem dőlt kardjába Szatmári András a tokiói olimpia után, és már a párizsi játékok felé kacsingat
Egyetemi ”háború” a női kosárlabda NB I felsőházáért
MEFOB Feszt Miskolcon májusban
Dr. Lénárt Ágota, a politikai szankciók profi sportolókra gyakorolt hatásáról
Laza bulival indul, komoly versenyekkel folytatódik az idei KEK
Kockák? Ugyan! Az egyik legeredményesebb egyetem a BME a sport terén!
Baji Balázs: Fontos üzenete van a Magyar Parasport Napjának
Michelisz Norbert: Az önkritika és a képzettség a legfontosabb
Elvettek egy olimpiai aranyat Magyarországtól!
Nyolcvanéves dr. Pavlik Gábor, a magyar sport nagy alakja
Kékesi Márton: Igazán nehéz volt a kijutás Pekingbe!
Kállai Gábor emlékére, aki a sakkozás ”Öveges professzora” volt!
Az angol futballrangadókról a kommentátor, Márkus Ádám szemével
A csapatvezető szemével az elmaradó téli Universiadéról
Unisport Podcast Murai Lászlóval, a HÖOK elnökével
A magyar válogatott helye egyértelmű a világ labdarúgásában
Podcast: Amerikában csodájára járnának Magyar Biankának
Forradalmi javaslat Mizsér Attila olimpia bajnoktól az öttusa megmentésére
Mocsai Lajos, a MEFS elnöke nem csak az élsportolókra figyel!
Sok a tehetséges vízilabdázó gyerek, de kellenek a jó edzők!
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Thunder & Lightning
Let It Fly - ClutchPoints
Boomer & Gio
On Texas Football