Azt hiszem senki számára sem meglepetés az a kijelentés, miszerint az egyház fogy. És itt most egyház alatt minden keresztény közösséget értek. Ugyan még az idei népszámlálás előtt vagyunk, de azt hiszem senkinek nincsenek illúziói. És persze már hallom is, hogy “igen, itt ‘nyugaton’ fogy az egyház, bezzeg Ázsiában, meg Afrikában…!” Ez egyrészt egy nagyon összetett kérdés, amelyet erősen árnyalnak különböző szempontok. Másrészt, igen kevéssé vigasztaló, hogy tízezer kilométerrel arrébb virágzik az egyház, ha itt meg nem! Harmadrészt pedig, ha ezt a “bezzeg ott igen” narratívát képviseljük, akkor azzal több körben is - két egymást szükségszerűen feltételező módon - belesodorjuk magunkat egy olyan pozícióba, amely egyszerűen hamis.
Az egyik mód, az önostorozás, főleg a saját kultúránk kárhoztatása (a “hanyatló nyugat” szlogenje). Mintha mi, mint “nyugatiak”, alkalmatlanok lennénk az evangélium befogadására. Ez egyrészt abszurd, másrészt pedig az általánosítás és kollektív bűnösség iskolapéldája. Ennek ellenére amúgy nagyon népszerű, bár nem értem, hogy miért! Ugyanis, a másik mód - amely egyenesen és szükségszerűen következik az előbbiből! - az, hogy az evangéliumot nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy megszólítsa a 21. század nyugati emberét! Ez, ha lehet, még abszurdabb, mint az előző! Aki ezt gondolja, az nem ismeri Jézus Krisztust és minden bizonnyal nem tapasztalta meg a Szentlélek munkáját az életében!
A fogyás azonban tény, úgyhogy kezdeni kell vele valamit, tekintve, hogy a történelmi egyházak - szervezet szempontból - nem fenntarthatóak egy bizonyos szint és létszám alatt. Persze az is nagy kérdés, hogy vajon fenn akarjuk-e egyáltalán tartani?
A mostani adásban arról fogunk beszélni, hogy vajon milyen okok vezethettek/vezethetnek oda, hogy az egyház - létszámát tekintve - drasztikus ereszkedő ágban van az utóbbi évtizedekben. Tesszük ezt azért, mert ugyan a Szentlélek helyett nem tudunk (és ne is akarjunk) dolgozni, de azt hiszem az egyház és az evangélium ügyét szem előtt tartó, sőt azt féltő hívő emberként, az a legjobb, ha a nap végén úgy tesszük el magunkat holnapra, hogy “Én megtettem mindent!”
Az öt ok, amiről a mai adásban szó lesz:
1. Régebben sem voltunk többen.
2. Túl nagy a “hátizsák”.
3. A felekezetiség fogalma tágabb, mint a hívőség halmaza.
4. A húsvéti hit hiánya.
5. Rossz helyen van a teológiai és egyházi közbeszéd fókusza.
Hivatkozott, korábbi adások:
Mitől templom egy templom? https://www.youtube.com/watch?v=N4rRcYw2OqE&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
“Majd, ha felnő eldönti!” avagy 6 ok, amiért MÉGIS keresztelünk gyerekeket https://www.youtube.com/watch?v=_kH4Qgf_430&t=2588s&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Hordozni és hordozva lenni - Mt 9,1-8 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2021.10.10.)
János 3,16 - A dióhéj-evangélium (bibliatanulmány s02e03) - audió verzió
Az összeesküvésen túl - Jer 1,10-17
Nem csak zöld - Ám 4,11-13.5,4 (prédikáció, Teremtés hete, 2021.09.26.)
Tényleg a kígyó hibája? - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e02)
Magánügy, vagy nem magánügy - Mt 6,1-6 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap, 2021.09.19.)
Bűnösök és hajórakományok - Gal 5,25.6,1-5 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2021.09.12.)
Minden, amit az ember teremtett, igen jó. Ja, nem! - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e01)
Marketing katasztrófa - Jn 6,60-66 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2021.09.05.)
Tényleg boldog?- A Boldogmondások (bibliatanulmány s02e02) - audió verzió
GPS az üdvösséghez (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2021.08.29.)
”Amilyen az istenképed, olyan Istent fogsz közvetíteni!” - Beszélgetés Seben Glóriával (Evlelkész Podcast #47)
A dolgok szíve közepe (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap, 2021.08.22.)
Az Úr az én pásztorom - avagy a "Könyökömön jön ki" zsoltár (Bibliatanulmány s02e01) - audió verzió
Életigazítás - Lk 17,7-10 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 11. vasárnap, 2021.08.15.)
Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a gyónással? (Evlelkész Podcast #46)
Jeruzsálem te vagy! (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2021.08.08.)
Főzelélek - Zsid 3,12-15 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap, 2021.08.01.)
"De amim van, azt adom neked" -hiány és igazságosság a kortárs magyar igehirdetésekben (Evlelkész Podcast #45)
Isteni háromszög - 1Jn 5,1-3 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2021.07.25.)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM