A PTE Sportiroda 2019 tavaszán hagyományteremtő céllal indította el a „Sportirodák Találkozója" elnevezésű országos szakmai összejövetelt, amely a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség (MEFS) társszervezésben valósult meg évről-évre, igaz a koronavírus-járvány miatt sajnos egy kisebb kihagyással. Idén az országos találkozón 23 hazai egyetem képviseltette magát sportszakemberein keresztül.
Az első napon olyan témákban folytak a gondolatcserék a tagintézmények képviselői között, mint a modellváltó egyetemek sporttámogatási rendszere, az idén először megszervezett MEFOB Feszt és a nemzetközi egyetemi versenyek tapasztalatai, illetve a tavaly Pécsen is elindult sportnagyköveti hálózat jó gyakorlatai. Az első etap egy „kocsmasportos" csapatépítővel zárult, amelyet már rutinosan a pécsi sportirodások vezényeltek le, megalapozván egy negyedik összejövetel jövő évi lehetőségét.
A második nap sem szűkölködött kérdésekben, hiszen a hallgatók hatékony elérése, az elmúlt évben újraélesztett Universitas-kupa tanulságai, vagy a második részt záró szabadidősport lokális kihívásai, mind jó alapot szolgáltak egy péntek délelőtti sportos diskurzusra.
A programon részt vett Juhász Péter, a MEFS főtitkára és a szervező PTE Sportiroda vezetője, Hári József is, akivel a csütörtök esti sportverseny és buli szünetében beszélgettünk az egyetemi sport és a Sportirodák új céljairól, mert a nehéz helyzet egyértelműen új szemléletet kíván. Igaz, ha visszatekintünk, számos siker után talán a nehézségeket is könnyebb elviselni majd.
Juhász Péter: „Idén fel kell gyűrnünk az ingujjunkat!”
Tárt karokkal várja a MEFOB Feszt résztvevőit a sport- és vendégszerető Debrecen
A térdsérülések veszélyei a téli sportokban
Vb-ezüsttel tette le névjegyét a felnőttek között Németh Domonkos vitorlázó
BME-ről a Bamakóra – gyermekkori álomból valóság
Gyulay Zsolt: Kötelességünk az olimpia pályázat
Óriási elánnal, népes küldöttséggel készül a Debreceni Egyetem a nyári játékokra
Nagy létszámú ELTE-csapat utazik az Európai Egyetemi Játékokra
Kilőve a Holdra
Az Európai Egyetemi Játékokról is szólt a MEFOB Fesztivál
Nem rendez jégkorong elit vb-t Magyarország
Cseh László az új életről
Éjszakai fürdőzés lazításként Rádió 1-es DJ-kel a Barlangfürdőben
Edzőlegendák és legendás sportolók is előadnak az Egyetemi Sport Summiton
Pécs főterén koccintottunk a Bay Béla-díjas Rátgéber Lászlóval
Sós Csaba az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Unisportnak nyilatkozott
Látogatás a motorsport Harvard-ján, a Motor and Sport Institute-ban
Az Óbudai Egyetem rektora a sport és a tudomány találkozásáról nyilatkozott
Az olimpia bajnok, aki filmet és vízilabda MEFOB-ot is rendez, szervez
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Let It Fly - ClutchPoints
Fearless in Devotion
Command Center Podcast
Ross Tucker Football Podcast: Daily NFL Podcast