Az Eötvös Loránd Tudományegyetem számos hallgatót is delegál az év legnagyobb szabású nemzetközi egyetemi sporteseményére, a nyári Európai Egyetemi Játékokra. Az Unisport-podcastban Szalay Krisztiánnal, az ELTE sportügyekért felelős rektori biztosával beszélgettünk.
Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meglepően népes küldöttséggel, összesen 26 sportolóval vesz részt a július 17. és 30. között a lengyelországi Lódzban sorra kerülő 6. Európai Egyetemi Játékokon, amely az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében zajlik le.
Mint ismert, a két hétig tartó eseményen 15 helyszínen összesen több mint 6000 sportoló méri össze tudását 20 sportágban, közöttük több mint 400 magyar száll harcba az érmekért és az értékes helyezésekért.
Az egyik legsportosabb hazai egyetem, az ELTE természetesen szeretné kivenni a részét a magyarok sikeréből, legfőképpen azért, mert a felsőoktatási intézmények nemcsak országukat, hanem magukat is képviselik a jeles eseményen. Ebből kifolyólag mind az egyéni, mind pedig a csapatsportokban magyar, világ- és Európa-bajnokokat nevez a játékokra.
Erről, a kiválasztás folyamatáról, valamint a sport ELTE-n betöltött szerepéről beszélgettünk Szalay Krisztiánnal, az ELTE sportügyekért felelős rektori biztosával.
Juhász Péter: „Idén fel kell gyűrnünk az ingujjunkat!”
Tárt karokkal várja a MEFOB Feszt résztvevőit a sport- és vendégszerető Debrecen
A térdsérülések veszélyei a téli sportokban
Vb-ezüsttel tette le névjegyét a felnőttek között Németh Domonkos vitorlázó
BME-ről a Bamakóra – gyermekkori álomból valóság
Sportirodák Találkozója
Gyulay Zsolt: Kötelességünk az olimpia pályázat
Óriási elánnal, népes küldöttséggel készül a Debreceni Egyetem a nyári játékokra
Kilőve a Holdra
Az Európai Egyetemi Játékokról is szólt a MEFOB Fesztivál
Nem rendez jégkorong elit vb-t Magyarország
Cseh László az új életről
Éjszakai fürdőzés lazításként Rádió 1-es DJ-kel a Barlangfürdőben
Edzőlegendák és legendás sportolók is előadnak az Egyetemi Sport Summiton
Pécs főterén koccintottunk a Bay Béla-díjas Rátgéber Lászlóval
Sós Csaba az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Unisportnak nyilatkozott
Látogatás a motorsport Harvard-ján, a Motor and Sport Institute-ban
Az Óbudai Egyetem rektora a sport és a tudomány találkozásáról nyilatkozott
Az olimpia bajnok, aki filmet és vízilabda MEFOB-ot is rendez, szervez
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Let It Fly - ClutchPoints
Boomer & Gio
Front Office Sports Today
Fearless in Devotion