Pár hete jelent meg Kemény Lili első prózakötete Nem címmel, és annyira elütött mindattól, amit mostanában hazai szerzőktől olvashattunk, hogy rögtön tudtuk, muszáj vele foglalkoznunk a Nem rossz könyvek podcastban.
Így tehát vendégünk Kemény Lili, aki 31 évesen adta ki önéletrajzi regényét, ami már önmagában vethet fel kérdéseket, de a 400+ oldalas, nagyon sűrű, irodalmi, filmes és filozófiai utalásokkal teleszőtt, közben mindvégig nehezen letehető könyv ezen felül is bőven kínál még témákat. Az írócsaládban zajló gyerekkortól a kamaszkoron át az SZFE-s évekig és az egyetemfoglalásig tartó történetben Kemény hol zavarba ejtő, hol felszabadítóan ható eszközökkel és nyelven ír magáról és környezetéről, időnként párhuzamosan zajló kapcsolatairól, saját és közösségi kudarcélményeiről.
A su\curesale kiadónál amolyan magánkiadásban megjelenő kötet jelenleg csak pár könyvesboltban, Budapesten egyelőre az Írók boltjában és Atlantisz Könyvszigeten kapható, de lesz bemutatója május 9-én Miskolcon, illetve május 23-án a Margón is. A Nem több részlete megjelent már online, a Műút és a Litera mellett a Jelenkor nyomán a 444 is közölt már egy részletet, pont a regény legelejét.
A tartalomból:
„a szülők generációja azt fogja mondani: hogy beszélhetsz így rólunk, miközben a regény csak azt állítja: ti beszéltetek így rólam, ti beszéltetek így hozzám, ti tanítottatok meg így beszélni. Ezt állítani azért is nagy bátorság, mert azt a kulturális teret, ahová a Nem és szerzője nem belépni kíván, hanem fölforgatni szeretné, a mai napig a fent emlegetett szülők generációja őrzi.”
De tényleg ott volt írás közben ez a felforgatási szándék? Illemszabályok, normák és szabadságok: „Gondoltam, tegyünk úgy, mint ha a szövegben szabad lenne úgy gondolkoznom, ahogy gondolkozom amúgy.” "Nem terveztem felforgatni semmit. Egyszerűen megpróbáltam megélni legalább a szövegemben akkora szabadságot, amekkorát belül meg tudok élni kicsiben."
Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.
A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:
See omnystudio.com/listener for privacy information.
Borízű hang #valamennyi: Református többistenhit, hússzínű bugyik, indonéz sikerek
A népmesék sokszor túl korán jönnek, a kiskamaszok valós problémáiból viszont nem kérünk
Így készült a cikk, ami után megbukott Novák Katalin és Varga Judit
Borízű hang #158: Emeltdíjas emailcímünk kikacsint a putribárból
Tyúkól #9: Felpattintottuk a csiganyálmaszkot
Borízű hang #157: A kincskereső kisbekecs náci nagyapja
Csak pár száz doboz granolát akartak eladni, évi másfél millió csomag lett belőle
Tízmillió kis privát pokolban él mindenki, erről nem lehet regényt írni
Borízű hang #156: Jetlages bolyongás a hólabirintusban, a Bud Spencer–Boney M. popkulturális tengely mentén
Tyúkól #8: Szoftpornót olvasok, és akkor mi van?
Borízű hang #155: A disznótor braziljai, a sült krumpli szívcsakrája, véreskezű tábornokból cuki manganagypapa, Emma Stone a budai Mekiben
Hogyan lehet regényt írni egy bipoláris depresszió történetéből?
Dr. Schwab visszatér: Fogyasztó csodaszerek, kártékony savcsökkentők, cukorfüggőség-spirál
Borízű #154: Perszézni a finn templomban, s*ggig süllyedés, a rántotthús-szabadulószoba
Tyúkól #7: És te hogy mondod meg a nőgyógyásznak, hogy nem oké, amit csinál, amikor le van tolva a bugyid?
Borízű hang #153: Puskaporos hordó Afrika szarva, elnézést kérünk minden jagellótól
A magyar zenész, aki keresztény misztikával tanít művészetet egy svéd egyetemen
Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?
Borízű #152: Bőrnadrágban a trópusokon, és a Morugával megfirkált halászlé kizárólagos lehetősége
Tyúkól #6: Taylor Swift, az amerikai foci és a GDP kapcsolata
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Szabad Európa Podcastok
Pogi Podcast
Telex Podcast
Jim & Bill (It‘s Another Day)
HauntingLive