Október 15-e a babagyász világnapja. Sevcsik M. Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója és elnöke egy kiállítást szervezett ez alkalomból azokból a rajzokból, festményekből, üzenetekből, amelyeket az egyesület családjai alkottak és fogalmaztak meg elveszített gyermekeiknek, testvéreiknek.
Minden negyedik várandósság vetéléssel végződik, de a babagyász világnapja alkalmából azokra a csecsemőkre is emlékeznek, akik egyéves koruk előtt mentek el. Emlékezni kell, hiszen a szülők egész életükre szívükbe zárják átsuhanó babáikat is, és beszélni kell róluk, akármilyen nehéz is a téma, nem maradhat tabu. Érintett szülőként csak így kaphatunk segítséget. A segítségnyújtóknak (vagy épp a szakmának, az orvosoknak) pedig azt kellene szem előtt tartaniuk, hogy ilyenkor nem segítenek az olyan és ahhoz hasonló mondatok, hogy "Úgyis lehet még gyereked!", "Tedd túl magad rajta!", "Van már gyermeked, akkor miért lógatod az orrodat?" Ilyenkor valódi empátiára lenne szükség.
Éppen ezért a mai adásunk a babagyászról szól. Beszélgetőtársaink pedig a Babagenetika Egyesület tagjai és szakértői lesznek: Jenny, egy érintett édesanya, Rados Katalin szülésznő, Sevcsik M. Anna, aki szintén érintett édesanyaként hozta létre a Babagenetika Egyesületet, valamint Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus, dúla személyében.
Köztünk marad - 2019. november 2.
Köztünk marad - 2019. október 26.
Köztünk marad - 2019. október 19.
Köztünk marad - 2019. október 12.
Köztünk marad - 2019. október 5.
Köztünk marad - 2019. szeptember 28.
Köztünk marad - 2019. szeptember 21.
Köztünk marad - 2019. szeptember 14.
Köztünk marad - 2019. szeptember 7.
Köztünk marad - 2019. augusztus 31.
Köztünk marad - 2019. augusztus 24.
Köztünk marad - 2019. augusztus 17.
Köztünk marad - 2019. augusztus 10.
Köztünk marad - 2019. augusztus 3.
Köztünk marad - 2019. július 27.
Köztünk marad - 2019. július 20.
Köztünk marad - 2019. július 13.
Köztünk marad - 2019. június 29.
Köztünk marad - 2019. június 22.
Köztünk marad - 2019. június 15.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL