Manapság sajnos nem sok magyar vonatkozású nemzetközi vitorlássikernek tapsolhatunk, ezért aztán minden kiemelkedő eredményt nagy becsben kell tartanunk. A Pécsi Tudományegyetem hallgatója, Németh Domonkos személyében szerencsére újra akadt egy magyar vitorlázó, aki nemrég fantasztikus teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.
A mindössze 20 éves Domonkos – aki két U23-as világbajnoki cím büszke tulajdonosa – ezüstérmet nyert Miamiban a finndingi hajóosztályban megrendezett felnőtt-világbajnokságon úgy, hogy végig „lőtávon” belül haladt a győztes brit Ed Wright mögött.
Ebben az adásban a sokak által csak „Domának” becézett versenyző többek között arról beszél, hogyan élte meg ezt a nagyszerű sikert, miért szomorkás mégis egy kicsit, milyen barátságban van a széllel, mennyire kiszolgáltatott a természet erejének, milyen képességek kellenek ahhoz, hogy megállja a helyét, és mi az, ami miatt jó ideig nem akarja abbahagyni a vitorlázást.
Hangoljatok ránk, és hallgassátok az Unisport-podcastot!
A bronzot aranyra váltaná Párizsban Biró Attila
Évtizedes hozzáértés: Unisport Podcast Orendi Mihállyal
15 év: Egyetemistából végrehajtó bizottsági tag
Az álom teljesült, de Tokió után Tóth Krisztián tovább álmodik
A hit a legfontosabb fegyverünk
Film a vízilabdás Aranycsapatról, az aranygenerációról
Sós Csaba: Egy-egy érem az úszók mellett az edzők tehetségén is múlik
Paralimpia: Lesz olyan nap, amikor magyar éremeső hullhat Tokióban
A magyar érmek több mint felét egyetemisták szerezték Tokióban!
Hosszú Katinkáról, az úszók szerepléséről és a COVID-helyzetről is beszél az úszók csapatvezetője
Elrúgjuk a pöttyöst VI. - A "balbunkók" szárnyalása az Európa-bajnokság szakmai érdekessége
Milyen esélyeink vannak Tokióban? - A Nemzet Sportolója, Schmitt Pál megmondja!
Vízilabda MEFOB Miskolcon! - Unisport Podcast egy nagy bajnokkal
Elrúgjuk a pöttyöst! - Unisport Podcast Kovács Kálmánnal, Mezei Dániellel és Pulay Marcellel
Legyél te is Marco Rossi! Mi is azok voltunk...
Otthon is több nyelven beszélünk! - Unisport Podcast Valkai Ágival
Kovács Kálmán kijelenti: A labdarúgó Eb-n Svájc ezúttal nem esélyes!
Unisport Podcast egy fiatal sportvezetővel, Juhász Péterrel
Podcast Kádár Judittal, a TE nemzetközi igazgatójával
Unisport Podcast: A fontos ügyek szószólója, Nagy Tímea
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Thunder & Lightning
Cyclone Fanatic Podcast Network
Boomer & Gio
On Texas Football