Prof. dr. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője volt az Unisport Podcast vendége. A szakember a tokiói olimpia mellett részletesen elemezte egy-egy úszó teljesítményét, de szóba került a paralimpia is, amely most kezdődik a japán fővárosban.
Ha kíváncsi vagy, miként látja Magyarország egyik legelismertebb edzője a magyar olimpiai szereplést, akkor is érdemes belehallgatnod ebbe a beszélgetésbe, mert kiderül, hogy a sportágak is versenyeztek egymással. Ebben az összevetésben egyébként az úszás nem szerepelt rosszul, de a kajak-kenu sem.
Juhász Péter: „Idén fel kell gyűrnünk az ingujjunkat!”
Tárt karokkal várja a MEFOB Feszt résztvevőit a sport- és vendégszerető Debrecen
A térdsérülések veszélyei a téli sportokban
Vb-ezüsttel tette le névjegyét a felnőttek között Németh Domonkos vitorlázó
BME-ről a Bamakóra – gyermekkori álomból valóság
Sportirodák Találkozója
Gyulay Zsolt: Kötelességünk az olimpia pályázat
Óriási elánnal, népes küldöttséggel készül a Debreceni Egyetem a nyári játékokra
Nagy létszámú ELTE-csapat utazik az Európai Egyetemi Játékokra
Kilőve a Holdra
Az Európai Egyetemi Játékokról is szólt a MEFOB Fesztivál
Nem rendez jégkorong elit vb-t Magyarország
Cseh László az új életről
Éjszakai fürdőzés lazításként Rádió 1-es DJ-kel a Barlangfürdőben
Edzőlegendák és legendás sportolók is előadnak az Egyetemi Sport Summiton
Pécs főterén koccintottunk a Bay Béla-díjas Rátgéber Lászlóval
Sós Csaba az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Unisportnak nyilatkozott
Látogatás a motorsport Harvard-ján, a Motor and Sport Institute-ban
Az Óbudai Egyetem rektora a sport és a tudomány találkozásáról nyilatkozott
Az olimpia bajnok, aki filmet és vízilabda MEFOB-ot is rendez, szervez
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Thunder & Lightning
Let It Fly - ClutchPoints
Boomer & Gio
On Texas Football