Gyakran – és értetlenül – csodálkozok rá arra az óriási szakadékra, amit Ézsaiáson keresztül jelent ki az Isten: "Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, így szól az Úr!" Egyre azon tűnődök, hogy vajon miért olyan nehéz először rátalálni, azután pedig járni – mégpedig hitben (nem pedig az azonnal látható eredményekben bízva) járni – az Isten országának útján!
Jézus erre az útra szerette volna a tanítványok lábát is ráállítani – mennybe meneteléig nem túl sok látható sikerrel – és ezt az utat tanítgatja nekünk is. Bár lenne türelmünk okoskodás, és azonnali értelemkeresés helyett "szelídséggel fogadni a beoltott igét" és személyesen Jézusra figyelve várni, "amíg felkél a szívünkben a hajnalcsillag"!
A ”Hasztalanhoz” vezető út (Szabó Zoltán)
A ”zarándoklét” velejárói (Juhász István)
Jézus ”behívásának” nem várt (!) következményei (Szabó Zoltán)
Eleve elrendelés és/vagy(?) szabad akarat (Dávid Zsolt)
A teljes szeretet kiűzi a félelmet (Juhász István)
”Atyám, eljött az óra...”– A főpapi ima megannyi kérdése (Szabó Zoltán)
A párbeszéd titka – Jézus és a Samariai asszony (Szabó Péter)
Miért olyan nehéz elfogadni, hogy hibázunk, vétkezünk? (Dávid Zsolt)
2023 húsvét hétfői éneklés 2. rész
2023 húsvét hétfői éneklés 1. rész
Az pedig az Örök Élet... (Szabó Antal, Kaposvár)
Báruk és Ebed–Melek. Az epizódszereplők fontossága (Szabó Zoltán)
”Tégy foglyoddá Uram” – a szabadságról (Juhász István)
Kémek az óriások földjén (Dávid Zsolt)
Elhívás – ”biankó aláírás” mellett (Papp Antal)
Az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvénye (Szabó Zoltán)
A vörös tehén hamva – és a lelkiismeretünk nyugalma (Dávid Zsolt)
Mit jelent tisztának, szentnek lenni (Juhász István)
”Nincs új a nap alatt...” – De vajon mitől válhat újjá az Újév? (Szabó Zoltán)
”Elég néked az én kegyelmem” (Juhász István)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)