Mozgalmas év előtt áll a magyar egyetemi sport, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy számos hazai rendezésű, rangos nemzetközi sporteseményt tartanak 2023-ban. Többek között ezekről, a küszöbön álló MEFOB Fesztről, a magyar egyetemi sportdiplomácia nemzetközi esélyeiről és természetesen a MEFS szerepéről beszélgetünk Juhász Péter főtitkárral.
Két és fél hét múlva kezdődik Debrecenben az év legjelentősebb hazai egyetemi multisportrendezvénye, a MEFOB Feszt, amelyen összesen nyolc sportágban tartanak döntőket.
Az Unisport podcast mostani adásában a társrendező Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkárát, Juhász Pétert kérdeztük a közelgő eseményről, annak előzményeiről, az eddigi tapasztalatokról, a fejlődés lehetőséges irányairól, valamint az Feszt sportági struktúrájáról.
Ezenkívül természetesen szóba kerül több rangos, magyar vonatkozású, nemzetközi egyetemi sportesemény is, így a júliusi debreceni 3x3-as kosárlabda egyetemi Európa-bajnokság, a miskolci egyetemi vízilabda, valamint tollaslabda Eb, a nyáron esedékes csengtui egyetemi világjátékok, vagyis az Universiade, illetve a 2024-es hazai rendezésű Európai Egyetemi Játékok.
A bő félórás beszélgetés során bepillantást kapunk a nemzetközi egyetemi sportpolitikába, illetve sportdiplomáciába is. Novemberben ugyanis tisztújító közgyűlést tart a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség, a FISU, és reményeink szerint az új elnökségnek lesz magyar delegáltja is. Hogy milyen előnyökkel jár ez a honi egyetemi sport számára, kiderül a podcastból.
A bronzot aranyra váltaná Párizsban Biró Attila
Évtizedes hozzáértés: Unisport Podcast Orendi Mihállyal
15 év: Egyetemistából végrehajtó bizottsági tag
Az álom teljesült, de Tokió után Tóth Krisztián tovább álmodik
A hit a legfontosabb fegyverünk
Film a vízilabdás Aranycsapatról, az aranygenerációról
Sós Csaba: Egy-egy érem az úszók mellett az edzők tehetségén is múlik
Paralimpia: Lesz olyan nap, amikor magyar éremeső hullhat Tokióban
A magyar érmek több mint felét egyetemisták szerezték Tokióban!
Hosszú Katinkáról, az úszók szerepléséről és a COVID-helyzetről is beszél az úszók csapatvezetője
Elrúgjuk a pöttyöst VI. - A "balbunkók" szárnyalása az Európa-bajnokság szakmai érdekessége
Milyen esélyeink vannak Tokióban? - A Nemzet Sportolója, Schmitt Pál megmondja!
Vízilabda MEFOB Miskolcon! - Unisport Podcast egy nagy bajnokkal
Elrúgjuk a pöttyöst! - Unisport Podcast Kovács Kálmánnal, Mezei Dániellel és Pulay Marcellel
Legyél te is Marco Rossi! Mi is azok voltunk...
Otthon is több nyelven beszélünk! - Unisport Podcast Valkai Ágival
Kovács Kálmán kijelenti: A labdarúgó Eb-n Svájc ezúttal nem esélyes!
Unisport Podcast egy fiatal sportvezetővel, Juhász Péterrel
Podcast Kádár Judittal, a TE nemzetközi igazgatójával
Unisport Podcast: A fontos ügyek szószólója, Nagy Tímea
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Thunder & Lightning
Let It Fly - ClutchPoints
Boomer & Gio
On Texas Football