A Római levél 7. része annak a Pál apostolnak az önvallomása, aki a levél megírásakor már legalább 20 éve hívő. Mégis, azok a saját belső emberéről megfogalmazott állítások, amelyekkel ebben a részben kitárulkozik, annyira megdöbbentőek, hogy a hívők nagyobbik része nem tud mit kezdeni tartalmukkal. "Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből?..." teszi föl a kérdést az apostol. Ezen a ponton különösen fontossá válnak a részletek: Pál nem azért kiállt fel hogy kicsoda szabadít meg a bűntől – mert ő jól tudja attól már szabad – hanem, hogy kicsoda szabadít meg a halálnak testétől!
Mi hajlamosak vagyunk a bűnről és a kegyelemről – mind egyszeri eseményről – csak a megtérés kapcsán megemlékezni, pedig Isten válasza – és ezt közvetíti Pál – az, hogy a kegyelem nem egyszeri kérdés. Most is ugyanaz a Jézus Krisztusban neked adott kegyelem tart meg téged, ami megmentett a bűn törvényétől. Juhász István a Római levél 5. részének záró mondataival folytatta a márciusban elkezdett gondolatsort: "A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék. De ahol megnövekedett a bűn, ott bővebben áradt a kegyelem,hogy amint uralkodott a bűn a halál által, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által." Ez Isten hozzáállása! De vajon értjük???
Ellenszegülés és megtérés – hosszútűrés és ítélet. Akháb élete. (Dávid Zsolt)
"A bennünk munkálkodó halál, a bennetek munkálkodó Élet" – Bemerítés Szegeden (Szabó Zoltán)
Kétes projektjeink Isten szolgálatának uszályában – Salamon élete 3. (Szabó Zoltán)
Az Úr megismerése, avagy a Trónterem kifosztása – Ima a Szentek Szentjében (Szabó Zoltán)
Ki szabadít meg engem? (Juhász István)
A másik Méfibóset és a helyettesítő áldozat (Dávid Zsolt)
Mélység és felszín – álom és valóság. Salamon élete 2. (Szabó Zoltán)
Bűn, igazság, ítélet – Szereptévesztésünk hálójában (Juhász István)
Fogd a kezem! – Bevezetés (Rázsó Róbert)
Mi maradt a közösségből?– Úrvacsorai gondolatok (Szabó Zoltán)
Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! (Dávid Zsolt)
Salamon – bevezetés egy gyors hanyatlás történetébe (Szabó Zoltán)
Kegyelem, igazság, békesség – és a rejtélyes Úrnő (Juhász István)
Kegyelem és/vagy igazság? – Harc az egyensúlyért (Dávid Zsolt)
Napjaink "morzsolgatása" – vagy felelőségvállalás a jövőért (Szabó Zoltán)
A hajnalcsillag feltámadása – Karácsony (Szabó Zoltán)
Az idők teljessége (Marian József)
Az igazi taníványság ára (Dávid Zsolt)
Illés, a "hozzánk hasonló ember" – Isten autonóm szolgája (Szabó Zoltán)
Lázadás vagy törvényszolgaság? – Fiúk a Lukács 15-ből (Juhász István)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Kingdom Power Fellowship Podcast
The Bible Recap
The Bible in a Year (with Fr. Mike Schmitz)