Igazán mozgalmas napok vannak mögöttünk, volt pár kosártársadalmat megmozgató téma.
Elsőként a már-már feledésbe merülő "Vojvoda Dávid tartozik Vinkó Lászlónak ezért nem játszhat, ha nem rendezi a tartozását" sztori került ismét terítékre, köszönhetően Bodnár Péter MKOSZ főtitkár Sportádióban tett igen részletes beszámolójának. Így mi is kénytelenek voltunk foglalkozni ezzel az egyébként mindenkire rossz fényt vető üggyel. (02:14)
Az Olajjal igen sokat foglalkoztunk az utóbbi adásokban, de most is kénytelenek vagyunk beszélni róluk, mert nagyon úgy tűnik, hogy a Kecskemét elleni hazai vereséggel elértek a gödör aljára (legalábbis remélhetőleg innen már felfelé vezet az út). (16:57)
A Kecskemét nem csak az Olajjal babrált ki a héten, hanem az Albát is legyőzték, ami Zollner vezetőedző állásába is került. És a szóbeszéd szerint egyéb gondok is vannak Fehérváron. (24:33)
A sorozatok csapata - ezt a címet kétség kívül oda lehet adni a Sopronnak, akik zsinórban az ötödik vereségüket szenvedték el a ZTE ellen. Mi lehet ennek az oka? (28:40)
Külön megemlékezünk a Kaposvár hosszabbításos-dudaszós győzelméről a Szeged vendégeként. (34:35)
Szükség lenne-e sportpszichológusra? (38:53)
És végül megnézzük, mire érdemes figyelni a következő fordulóban. (46:16)
Házigazda: Magyar Dávid
Vendég: Gulyás Szabolcs, Sereg András
Ne felejts el feliratkozni a podcastre abban az appban, amelyikben épp hallgatod! Elérhető Spotify-on, Apple Podcasts-en vagy bárhol, ahol podcastet hallgatsz!
Lájkolj Facebook-on, kövess Instagram-on!
Minden link egy helyen: https://linktr.ee/tripladupla
52. rész - Szezonbeharangozó 2. rész - Németh István játékosmenedzser
51. rész - Szezonbeharangozó 1. rész - Bodnár Péter MKOSZ Főtitkár
50. rész - Hanga Ádám
49. rész - Váradi Kornél, a KTE új vezetőedzője
48. rész - Kovács Adrián és a Time out Talks
47. rész - Hallgatói kérdezz-felelek Juhos Leventével
46. rész - Hallgatói kérdezz-felelek Pongó Mátéval
45. rész - Perl Zoltán
44. rész - Rudner Gábor
43. rész - Vinkó László játékosügynök
42. rész - Villámpodcast Bodnár Péterrel
41. rész - Ismerjétek meg Gereben Líviát
40. rész - Hallgatói kérdezz-felelek Polyák Lászlóval
39. rész - Női kosárlabda különkiadás - Hibátlan mérleg, mégsem lesz feljutás? Gedei Tibor, a BKG Príma Akadémia vezetőedzője
38. rész - Mindent a magyar játékvezetőkről Földházi Tamással
37. rész - Sabáli Balázs
36. rész - Falus Ferenc, korábbi országos tiszti főorvos
35. rész - Szaniszló Csaba
34. rész - Rendkívüli minipod: VÉGE. Bodnár Péter a bajnokság végéről
33. rész - Koronavírus-különkiadás
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Coach Carvalho Podcast
Club Shay Shay
BasketNews.lt podkastas
Mind the Game with LeBron James and JJ Redick
The Big Podcast with Shaq