textus: Apcsel 1,1-11
“1 Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3 Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.
4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7 Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.
9 Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10 Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11 akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
Jákób története 17. - 1Móz 33,1-11 | Váratlan végkifejlet (bibliatanulmány) - audió verzió
Hol a határ? - Ézs 5,20-24 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap, 2021.06.13.)
Hogyan néz ki egy evangélikus lelkész? (audió verzió)
Mire való - Ézs 42,18-21 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap, 2021.06.06.)
Jákób története 16. - 1Móz 32,23-33 | Izrael születése (bibliatanulmány) - audió verzió
Nem kívül, nem belül - 5Móz 6,12-18 (prédikáció, Szentháromság ünnepe, 2021.05.30.)
A változás ünnepe - Zsolt 51,12-15 (prédikáció, Pünkösd hétfő, 2021.05.24.)
Megértés, a nagy-nagy ajándék - Apcsel 2,1-12 (prédikáció, Pünkösd ünnepe, 2021.05.23.)
Jákob története 15. - Félelem és szorongás Mahanajimban | 1Móz 32,1-22 (bibliatanulmány - audió verzió)
Ez nem az, aminek látszik - Jn 20,11-18 (prédikáció, Mennybemenetel ünnepe, 2021.05.16.)
A Szentháromság felfedezése (Evlelkész Podcast #40)
A mennyben nincs korrupció - Lk 18,1-8 (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 5. vasárnap, 2021.05.09.)
Jákób története 14. - Nyomozás a bálvány után | 1Móz 31,22-54 (bibliatanulmány - audió verzió)
Csak őszintén - Mt 21,12-17 (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 4. vasárnap, 2021.05.02.)
7 vagy 2? Avagy mi a különbség a római katolikus és az evangélikus szentségek között? (Evlelkész Podcast #39)
Verebek, bárányok és a Naprendszer - Mt 18,11-14 (prédikáció, Húsvét utáni 3. vasárnap, 2021.04.25.)
Jákób története 13. - Forró a talaj, indulás haza | 1Móz 31,1-21 (bibliatanulmány - audió verzió)
Belső időjárás - Jn 10,22-29 (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap, 2021.04.18.)
Hogyan készül? A vasárnapi prédikáció (audió verzió)
Hivatali út az örök életbe - 2Kor 4,10-11.13-14 (prédikáció, Húsvét ünnepe utáni 1. vasárnap, 2021.04.11)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Straight TV
The Tangent on Veritas Catholic Network
Life After Ministry
The Bible Recap
BardsFM