textus: Apcsel 1,1-11
“1 Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3 Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.
4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7 Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.
9 Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10 Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11 akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
Álomban üzen az Isten? | Egy (nem) karácsonyi történet - Mt 1,20 (audió verzió)
Hálaadás, kegyelem - Jn 1,16 (prédikáció, Hálaadás, 2023.11.23.)
Kapcsold fel a villanyt - Róm 13,11-14 (prédikáció, Szarvas, Advent 1. vasárnapja, 2023.12.03.)
Örök élet szemüvegben - Mal 3,22-24 (prédikáció, Tótkomlós, 2023.11.26.)
Mosogatás Krisztussal - 2Kor 6,1kk (prédikáció, Bp-Zugló, 2023.11.17.)
Krisztus békéje | Néhány gondolat a szentföldi háború kapcsán (audió verzió)
A népszámlálás teológiája (Evlelkész Podcast #67)
”Mint a falusi kislány Pesten, úgy mentünk bele a rendszerváltásba” - könyvbemutató beszélgetés dr. Reuss Andrással
Krisztusi szinkron - Ef 4,23-24 (prédikáció, Bp-Zugló, 2023.10.18.)
Mivel ír az Isten? - 2Kor 3,3-4 (prédikáció, 2023.10.04.)
A keresztény férfi identitása - Férfiség Jézus nyomában (előadás)
Őrhelyről őrhelyre - Hab 2,1-4 (búcsúprédikáció, Ajka, 2023.08.13.)
Az Isten szabad elektronjai - 1Krón 29,10-13 (prédikáció, 2023.09.14.)
Aranyborjú az üzenőfalon - 2Móz 32,1kk (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap, 2023.08.06.)
Majdnem házasság - Jer 2,1-9.31b-32 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2023.07.30.)
Téved, és mégis igaza van- Jób 5,6-16 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap, 2023.07.23.)
Nem mosok - Zsolt 51,9-11 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap, 2023.07.16.)
Szerepeim aprópénze - Ézs 43,10-15 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap, 2023.07.09.)
Ki valóban keresztény? (Evlelkész Podcast #66)
Pipálod? - 1Tim 6,11b-16 (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2023.06.26.)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM