Unisport-podcast Németh Alma 19 pontjáról, ami nem egy híján 20...
Elképesztő izgalmak közepette győzte le a múlt hétvégén az ELTE-BEAC Újbuda együttesét a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, s jutott be a nyolc csapatot fölvonultató rájátszásba. A TFSE-MTK szerdán már az alapszakasz-győztes Sopron ellen meg is kezdi a szerepelést a felsőházban, miközben a BEAC vezetősége úgy döntött, hogy meneszti a gárda vezetőedzőjét, a korábbi legendás játékost, Balogh Juditot. Erre mondják, nem volt egy sima meccs.
Valóban nem, mivel az események úgy alakultak, hogy meccs közben (!) derült ki, hogy a playoffba jutás érdekében legalább tíz ponttal kell a TFSE megvernie riválisát. Ami sokáig úgy tűnt, nem sikerül, mivel a negyedik negyed középső szakasza egyértelműen a vendégeknek sikerült jobban. Németh Alma kosara és a TFSE 10 pontos előnye után a BEAC előbb 59-56-ra, majd 61-58-ra, Boros Julianna hármasával pedig 65-61-re zárkózott fel. Ekkor még három perc volt hátra és úgy tűnt, lélektanilag megfordul, az addig is elég fordulatos meccs. Jött azonban Chanise Jenkins és Németh Alma, majd Dúl Panka triplája, amivel 72-61-nél először ezen az estén 11 ponttal ment a TFSE-MTK. A rájátszást érő különbséget innentől végig tartották a hazaiak, akik végül 79-67-re nyertek, és harmadik élvonalbeli idényükben is bejutottak a rájátszásba (két éve a pandémia miatt elmaradt a playoff).
A meccs egyik hőse a 19 pontos Németh Alma volt, vele beszélgetett az Unisport-podcastban, Mezei Dániel.
Fotó: Borhi Mihály / TFSE
Nem dőlt kardjába Szatmári András a tokiói olimpia után, és már a párizsi játékok felé kacsingat
MEFOB Feszt Miskolcon májusban
Dr. Lénárt Ágota, a politikai szankciók profi sportolókra gyakorolt hatásáról
Laza bulival indul, komoly versenyekkel folytatódik az idei KEK
Kockák? Ugyan! Az egyik legeredményesebb egyetem a BME a sport terén!
Baji Balázs: Fontos üzenete van a Magyar Parasport Napjának
Michelisz Norbert: Az önkritika és a képzettség a legfontosabb
Elvettek egy olimpiai aranyat Magyarországtól!
Nyolcvanéves dr. Pavlik Gábor, a magyar sport nagy alakja
Kékesi Márton: Igazán nehéz volt a kijutás Pekingbe!
Kállai Gábor emlékére, aki a sakkozás ”Öveges professzora” volt!
Az angol futballrangadókról a kommentátor, Márkus Ádám szemével
A csapatvezető szemével az elmaradó téli Universiadéról
Unisport Podcast Murai Lászlóval, a HÖOK elnökével
A magyar válogatott helye egyértelmű a világ labdarúgásában
Podcast: Amerikában csodájára járnának Magyar Biankának
Forradalmi javaslat Mizsér Attila olimpia bajnoktól az öttusa megmentésére
Mocsai Lajos, a MEFS elnöke nem csak az élsportolókra figyel!
Sok a tehetséges vízilabdázó gyerek, de kellenek a jó edzők!
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Let It Fly - ClutchPoints
Boomer & Gio
Jimmy’s 3 Things
Play Like A Jet: New York Jets