Interjúkötet jelent meg Kilőve a Holdra – Szekeres Pál, a háromgyermekes vívó címmel, amelynek főszereplője az olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó. Az Unisport-podcastben a szerzővel, Antal-Ferencz Ildikóval beszélgettünk.
Az 57 éves Szekeres Pál az 1988-as szöuli nyári játékokon harmadik helyen végzett a tőrcsapat tagjaként, majd 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után kerekesszékbe kényszerült. A sportpályafutását azonban nem fejezte be, a paraversenyeken rendkívül sikeres lett, ő az első ember a világon, aki érmet szerzett olimpián és paralimpián, ép és kerekesszékes sportolóként vívásban. Beliczai Sándor mesteredző, aki 1976-tól 2012-ig volt Szekeres Pál mestere, korábban a könyvbemutatón úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés és öröm, hogy egy ilyen pályafutásban részt vehetett. Beszédében felidézte az együtt elért eredményeket, az 1991-es autóbalesetet, a kerekesszékes vívó pályafutás fontosabb mérföldköveit.
„Akkor mindenki tönkrement a történtek hatására, ő volt az, aki tartotta bennünk a lelket. Pali példakép lett, megérdemli ezt a könyvet” – jelentette ki.
A könyv létrejöttéről a szerző, Antal-Ferencz Ildikó szabadúszó újságíró azt mondta korábban, akkor született meg benne az ötlet, amikor néhány éve egy rövid interjút készített a sportemberrel.
„Minden kérdésre volt öt története, sztorija, ami akkor nem fért bele. Az élete izgalmas, érdekes és sok szempontból tanulságos, ezt mindenképpen meg akartam írni” – fogalmazott.
Most az Unisport-podcastben ennél többet is elárult Mezei Dánielnek.
Create your
podcast in
minutes
It is Free