A Virágvasárnap két arca (Szabó Zoltán)

Mi jut eszetekbe Virágvasárnapról? Felhőtlen boldogság? Királyvárás? Eufória és Hozsianna? – vagy a Jeruzsálem felett síró Jézus, aki az ünneplő tömeg között is magányos, hiszen egyedül ő tudja, ő érzi át a rá váró események súlyát? Az általános keresztény kultúrában Jézus utolsó hetének a története a pólusok felrajzolásában merül ki: a lelkesedés a mély gyásszal, majd a megújult örömmel váltakozik. Ezen érzelmi hullámzások között egyedül Jézus marad eltökélt és nyugodt. Ő nem sodródik az árral. Nem engedi, hogy erőt vegyen rajta magányosság, a csüggedés; mindvégig szilárdan Atyja akaratában horgonyozva halad előre, és szolgál.

Ilyen életre hív bennünket is az Atya. Olyan emberekké formál, akiket nem sodornak az érzelmek hullámai, akik nem engedik, hogy elhatalmasodjon rajtuk a magányosság, a keserűség és a csüggedés érzése. OLyan emberek, akik világméretű próbák között is szogálnak és szolgálnak mindhalálig...