Az elmúlt hónapokban rengeteget lehetett olvasni róluk. A támadások kereszttüzébe kerültek. A magánéletükben, a hálószobájukban kutakodtak a politikusok, akik meg akarják mondani, hogy egy nemzeti, magyar, keresztény embernek hogyan kell élnie. Eddig is kevés jogaikat tovább csorbították. Ezért most fogadják legalább olyan nyitottsággal az Érden élő Fannival készült interjúnkat, mint amekkora bátorsággal ő azt vállalta, hogy megmutassa, ő és párja - , aki történetesen egy nő, - is ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Még ha ennek ellenkezőjéről is akarnak sokan meggyőzni bennünket.
A kormány novemberi törvénymódosítása értelmében már csak házaspárok fogadhatnak örökbe gyermeket. Közben a KSH adatai szerint a sikeres örökbefogadók és az örökbefogadásra jelentkezők közül minden tizedik egyedülálló volt eddig. A törvénymódosítással azonban nem elsősorban az ő jogaik csorbulnak a szakemberek szerint (persze, csorbulnak azok is), hanem a gyerekeké. Annak a 20 ezer gyereké, aki jelenleg is családon kívül kényszerül élni, és a törvénymódosításnak köszönhetően még kevesebb esélye lesz arra, hogy családban nőjön fel. Egy olyan szeretetteljes, gondoskodó közegben, amit nem az befolyásol, hogy az anya nő, az apa férfi-e. Pál Mártonnal, egy édesapával beszélgettünk, aki párjával, Ádámmal két és fél éve él egy családban a kis Andrissal.
Köztünk marad - 2020. március 28.
Köztünk marad - 2020. március 21.
Köztünk marad - 2020. március 14.
Köztünk marad - 2020. március 7.
Köztünk marad - 2020. február 29.
Köztünk marad - 2020. február 15.
Köztünk marad - 2020. február 8.
Köztünk marad - 2020. február 1.
Köztünk marad - 2020. január 25.
Köztünk marad - 2020. január 18.
Köztünk marad - 2020. január 11.
Köztünk marad - 2020. január 4.
Köztünk marad - 2019. december 28.
Köztünk marad - 2019. december 21.
Köztünk marad - 2019. december 14.
Köztünk marad - 2019. december 7.
Köztünk marad - 2019. november 30.
Köztünk marad - 2019. november 23.
Köztünk marad - 2019. november 16.
Köztünk marad - 2019. november 9.
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Modern West
Voices of Misery Podcast
House of Whimsical Terror
Dairyland Frights
Stuff You Should Know
Timcast IRL