Az edzőnek adható legkomolyabb hazai elismerésben részesült Rátgéber László, kosárlabda mesteredző, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója, a Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, korábbi női és férfi szövetségi kapitány, Euroliga-győztes tréner.
A Bay Béla-díj átvétele után két nappal Pécs főterén koccintott, prózaibb megfogalmazásban borozott az Unisport riportere, Mezei Dániel az egyik legsikeresebb magyar kosárlabda-edzővel és a PajtaKult csapatával. A borozásból egy érdekes beszélgetés lett, amelyben az élethez és szakmához való - ha lehet így fogalmazni - általa követett edzői és emberi hozzáállást is megfogalmazott, Rátgéber László, aki korántsem mellékesen, a Pécsi Tudományegyetem docense.
És egyébként dr. habil. Rátgéber László.
A bronzot aranyra váltaná Párizsban Biró Attila
Évtizedes hozzáértés: Unisport Podcast Orendi Mihállyal
15 év: Egyetemistából végrehajtó bizottsági tag
Az álom teljesült, de Tokió után Tóth Krisztián tovább álmodik
A hit a legfontosabb fegyverünk
Film a vízilabdás Aranycsapatról, az aranygenerációról
Sós Csaba: Egy-egy érem az úszók mellett az edzők tehetségén is múlik
Paralimpia: Lesz olyan nap, amikor magyar éremeső hullhat Tokióban
A magyar érmek több mint felét egyetemisták szerezték Tokióban!
Hosszú Katinkáról, az úszók szerepléséről és a COVID-helyzetről is beszél az úszók csapatvezetője
Elrúgjuk a pöttyöst VI. - A "balbunkók" szárnyalása az Európa-bajnokság szakmai érdekessége
Milyen esélyeink vannak Tokióban? - A Nemzet Sportolója, Schmitt Pál megmondja!
Vízilabda MEFOB Miskolcon! - Unisport Podcast egy nagy bajnokkal
Elrúgjuk a pöttyöst! - Unisport Podcast Kovács Kálmánnal, Mezei Dániellel és Pulay Marcellel
Legyél te is Marco Rossi! Mi is azok voltunk...
Otthon is több nyelven beszélünk! - Unisport Podcast Valkai Ágival
Kovács Kálmán kijelenti: A labdarúgó Eb-n Svájc ezúttal nem esélyes!
Unisport Podcast egy fiatal sportvezetővel, Juhász Péterrel
Podcast Kádár Judittal, a TE nemzetközi igazgatójával
Unisport Podcast: A fontos ügyek szószólója, Nagy Tímea
Create your
podcast in
minutes
It is Free
Kevin Kietzman Has Issues
Thunder & Lightning
Jimmy’s 3 Things
Boomer & Gio
On Texas Football