Minden ember tagja a társadalomnak, és akár akarja, akár nem - bár enyhítheti de - hatással van az életére az, ami a “köz”-ben történik. A hívő ember sem kivétel. A társadalmi folyamatok, helyzetek, állapotok hatással vannak hitünkre és - reménység szerint - a hitünk is hatással van a társadalmi létünkre, s talán magára a társadalomra is. Éppen ezért természetszerű dolog, hogy a hit és a politika összekapcsolódik. És igen, lelki füleimmel már hallom is, hogy sokan, ha nem felkiáltanak, de vesznek egy mélyebb levegőt: az egyház megint politizálni akar.
Igen, az egyház politizálni akar, hiszen mit is jelent a “politika” szó? A “polisz” görög szóból származik, és tágabban, városi, települési, állami, közösségi ügyet jelent. Azaz azt, hogy foglalkozom az engem körülvevő közösség dolgaival. Ez miért lenne rossz dolog? Sőt, az egyháznak politizálnia kell, hiszen még a Babiloni Birodalomban deportált Izraelnek is ezt mondta az Úr: “Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” (Jer 29,7) Hogyne lenne igaz ez arra a helyre, amelyet otthonunknak, hazánknak tartunk, nevezünk.
A probléma ott kezdődik, amikor az egyház pártos politikát kezd folytatni. Azaz nem az EGÉSZ városnak, országnak, közösségnek a jólétén fáradozik, hanem egy darabját, részét tartja magáénak és azért dolgozik. Amikor pedig el kezdünk olyanokat mondani, sőt létrehozni, hogy keresztény jobb- vagy keresztény baloldal, akkor óhatatlanul is szakadékot képezünk a társadalomban és feldaraboljuk az egyházat, amely enélkül is éppen eléggé szét van esve. É ha ezt még jobban lebontjuk, és el kezdünk olyan fogalmak használni teológiai, lelkiségi, hitbeli irányokra, mint “konzervatív”, “liberális”, “nemzeti”, “szocialista”, stb. akkor pedig teljessé válik a káosz, hiszen mindenki érteni véli ezeket a fogalmakat, de a legritkább esetben úgy, ahogyan “szótári jelentésük”-ben írva van, hanem inkább mindazokkal a rárakódott jelentéstartalmakkal és pavlovi refelxekkel, amelyek a legtöbb esetben nem jobb megértést, hanem inkább érzelmi indulatokat szolgálnak. És már csak hab a tortán, hogy ráadásul ahányan vagyunk, annyi félét gondolunk ezekről az irányokról, oldalakról.
A mostani adásban 3+1 problémát veszünk el, amely igen nagy gondot okoz a hit, az egyház és a politika túlzott összecsúszásából mind az egyén, mint pedig egy egyházi közösség életében.
Ezek pedig:
Hivatkozott korábbi adások:
Öt ok, amiért fogy az egyház https://youtu.be/XruIu10OuCM
Egyház a rendszerváltásban, rendszerváltás az egyházban https://www.youtube.com/watch?v=54o1N0vmT5Y&ab_channel=Evlelk%C3%A9sz
Keresztények, menjetek és válasszatok! https://youtu.be/F8kqMDzpXxs
Terminátor és Golgota; Egyház és állam 2. - Lutheren innen és túl https://youtu.be/mD6F97-k43A
Gregory A. Boyd: A keresztény nemzet mítosza - könyvbemutató beszélgetés https://www.youtube.com/watch?v=1u-p_nM4iJw&t=166s&ab_channel=Magyarorsz%C3%A1giEvang%C3%A9likusEgyh%C3%A1z
Az Isten még ott is ott van! - 2Kir 5,1-15 (prédikáció, Vízkereszt ünnepe utáni 3. vasárnap, 2022.01.23.)
Levelet kaptam, örök élet - 1,1-4 (prédikáció, Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap, 2022.01.19.)
Miért nem fogadják el Jézust messiásnak a zsidók? (Kérdések és válaszok #09) - audió verzió
Krisztus fényében valóban látni - 1Jn 2,8-11 (prédikáció, Vízekereszt ünnepe, 2022.01.09.)
Két Isten van a Bibliában? (Kérdések és válaszok #08) - audió verzió
A nem közhelyes Isten - Zsoltárok 62,7-9.12-13 (prédikáció, Óév, 2021.12.31.)
Egyház, állam, karácsony - Zsolt 2,7-10 (prédikáció, Karácsony 2. napja, 2021.12.26.)
A biológiába öltözött Isten | Jézus születése (Evlelkész Podcast #49)
Nem bulvár a karácsony - Ézs 59,20-21 (prédikáció, Karácsony első napja, 2021.12.25.)
Befőtt Betlehem - Dán 2,20-22 (prédikáció, Szabadtéri Szenteste, 2021.12.24.)
Mit kezdjek a szenvedéssel? (Kérdések és válaszok #07) - audió verzió
Piaci rés karácsony előtt - Jn 3,20-25 (prédikáció, Advent 4. vasárnapja, 2021.12.19.)
A tékozló fiú (bibliatanulmány s02e04) - audió verzió
Mire számíthatok Jézustól? - Jn 5,31-38 (prédikáció, Advent 3. vasárnapja, 2021.12.12.)
”Szorgos kis hangyák vagyunk” Beszélgetés a kapitalizmusról dr. Józsa Lászlóval (Evlelkész Podcast #48)
A végső határon - Jel 20,11-15 (prédikáció, Ítélet vasárnap, 2021.11.07.)
Másszunk fel? avagy a Bábel tornya - Igebeszéd Erlitz Anita református lelkésszel (s01e04)
Szólalj már meg! - Lk 12,1-9.11-12 (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2021.10.31.)
A menő vállalkozó esete a prófétasággal, avagy mi az egyház? - Ám 7,10-15 (prédikáció, Biblia-vasárnap, 2021.10.24.)
Gyermekek úrvacsorája. Miért vagy miért ne? | Gyülekezeti előadás a konfirmáció előtti úrvacsoráról (audió verzió)
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Hello Heaven Podcast
Devoted To Prayer
Cast The Word
Let Me Be Frank | Bishop Frank Caggiano’s Podcast | Diocese of Bridgeport, CT
The Bible Recap
BardsFM