A pszichológia mindig megpróbálja a saját legitimitását abban megtalálni, hogy a legtudományosabbnak tartott szemléleteket és módszereket alkalmazza, viszont ez azt eredményezi, hogy elkezdjük az embereket az előzetesen kiválasztott módszereinknek megfelelően látni.
Miközben, ha gyakorlati munkát végzünk, és emberi sorsokkal foglalkozunk, látjuk, hogy az ember nem ilyen. Nem vonások korrelációi vagyunk, hanem olyan lények, akik szubjektummal rendelkeznek, vágyaik, élettörténetük van. Czabán Samu beszélget Kőváry Zoltánnal arról, milyen az egzisztenciális pszichológia emberképe, hogyan lehet megtalálni a művészet és a filozófia helyét a pszichológiában, és miért probléma, ha túlpszichológizáltak a mindennapok.
A biológiai szemlélet hegemóniája és a túlzott neurologizmus ellenében Kőváry arra hívja fel a figyelmet, hogy a pszichológiai tapasztalat nem dolog, így vizsgálni is máshogy kell. Az agyterületek felderítése bár jól hangzó eredményeket tud produkálni, sokszor nem segít a szenvedésben élő embereknek, és nem tudja megérteni a létezésünk alapvető dilemmáit. Kőváry fontosnak tartja, hogy egyenértékűnek lássuk az irodalom, a filozófia és a művészetek tapasztalatát a pszichológiában. Ezt nevezik egyesek humán tudományos pszichológiának.
Különösen fontos az egzisztenciális szemlélet, amiről Kőváry egy saját könyvet is írt “Bevezetés az egzisztenciális pszichológiába” címmel. Ez a szemlélet a létezőt nem szakítja ki a környezetéből, és nem próbálja elméletek alapján meghatározni. Az embert alapvetően szabadnak tartja, aki választásain keresztül teremti önmagát. Kőváry szerint bár nyilvánvalóan vannak korlátaink, és létlehetőségeink is behatároltak, szabadságunk ezen belül mindig megtalálható. Ha cselekedni nem is tudunk akárhogyan, a viszonyulásunkat a körülményekhez meghatározhatjuk. A tekintélytől való függetlenség a gondolkodásban összeköti az anarchistákat és az egzisztenciális pszichológiát, ami Kőváry szerint így arra is felkínál egy modellt, hogy miképpen tudunk egészségesen közösségben élni.
Miközben a fogyasztás zajában nehéz megtalálni magunkat, Kőváry szerint van lehetőségünk elcsendesedni és kikapcsolni magunkat. Szerinte problémás, hogy túlpszichologizáljuk a mindennapi tapasztalatainkat, és folyton diagnosztizáljuk egymást. A pszichológiai szakszavak folyamatos ismételgetése valójában csak látszólagos önismeretet ad, és nem visz igazán közelebb önmagunkhoz.
A személyközpontú oktatás – jelen lenni úgy, hogy közben nyitottak vagyunk a kamaszok valóságára
Felelősek-e az emberek a saját sorsukért?
A poliamóriáról beszélgettünk Havadtői Emese filozófussal és Lászlóffy Julianna pszichológussal
Az intimitást csak egyszer lehet kiárusítani
Három visszaesés nem három kudarc, hanem három tanulság – beszélgetés a szerhasználati zavarokról Dávid Ferenccel
„Lényegében minden kutatásom rólam szól”
Alkalmazkodás vagy ellenállás? Hogyan fest ez a kérdés a kritikai pszichológia szemüvegén keresztül?
A szociodráma múltja, jelene és jövője – Horváth Kata Klárával beszélgettünk
A haladó középosztály bűntudatjárványa – beszélgetés Réz Anna morálfilozófussal
Miben vagyunk többek, mint a gépek?
Nem érdekel a tünet, az érdekel, mi okozza – A családterápiás szemléletről Iring Zoltánnal
Érintettként a bipoláris zavarról és annak sikeres kezeléséről – Melocco Annával beszélgettünk
Jövőkép nélkül – a klímaszorongás csak a tünet, valójában gyászolunk
A folyamatos kommunikáció az érzelmeinkről csak tünet
Ne csináljunk pszichoterápiát, ha nincs vacsora – közösségi pszichiátria és hanghalló csoportok
Mit jelent komolyan venni a gyereket? Szántó-Féder Ágnes gyermekpszichológussal a szabad mozgásfejlődéses irányzatról beszélgettünk
Aki felnőtt, annak nincs se apja, se anyja, csak testvérei
Társadalmon innen, egyénen túl – a kritikai pszichológiáról Fehér Tibor pszichológussal
Vaskuti Gergely pszichológus-kriminológus: „Traumáikat kommunikálják a bűnelkövető fiatalok”
Create your
podcast in
minutes
It is Free
The Poetry of Science
Behavioral Grooves Podcast
Hidden Brain
Something You Should Know
The Science of Happiness