Ismét egy történet, amit többnyire – legalább is így véljük – jól ismerünk. Van azonban benne valami, amire talán nem mindannyian figyeltünk föl. Péter a halfogás előtt is jól ismerte Jézust. Az elsők között volt akik közvetlenül Jézus bemerítése után találkoztak vele. Egy városban laktak, nap, mint nap találkozhattak, szinte "cimborák" lehettek. Az igazi ismeret azonban mindig túlmutat a felszínen, és igencsak úgy tűnik, hogy az Istennel való találkozás valódi gyümölcse az önmagunk megismerése. És pontosan ez történt Péterrel. A barátban egyszer csak meglátta az Istent, és így fakadt ki: "Távozz tőlem, mert én bűnös ember vagyok."
Mi, akik 10-20-50 éve hallgatjuk Jézust, és hasonlóképpen Péterhez már-már jól ismerjük Őt, vajon eljutottunk-e erre a felismerése. Enélkül igen nehéz értékelni azt, hogy "Őt, aki bűnt nem ismert bűnné tette az Isten értünk..."
És mi van a barátainkkal? Átjárt-e már bennünket is Krisztus szentsége olyan mértékben, hogy visszatükrözve Isten szentségét a környezetünk találkozhatna a bennünk élő Krisztussal? Eljutottunk-e oda, hogy (csupán azáltal, hogy a jelenlétünkben tartózkodik) a "hitetlen vagy avatatlan mindenkitől feddésben és ítéletben részesül, és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, hirdetve, hogy bizonnyal Isten lakik köztetek."
Create your
podcast in
minutes
It is Free